2014-05-22 18:30:32• hírek • (x)

Tudjuk, hogy mi a feladatunk, s azt végre is hajtjuk!

Korodi Attila környezetvédelmi miniszter is részt vett a kampány utolsó RMDSZ-es sajtótájékoztatóján.

„Amikor beléptünk az Európai Unióba Szatmár az EU kapuja volt, sokan így is emlegették. Ahhoz, hogy ezt a jelzőt visszaszerezzük, be kell bizonyítanunk, nekünk, szatmáriaknak, hogy unióban gondolkodunk. Mi voltunk, vagyunk és leszünk az egyetlenek, akik ahogy az elmúlt 25 évben, úgy az utóbbi egy hónapban is a közösséget érintő kérdéseket helyeztük előtérbe a kampánykoncertek és a nagyzoló megnyilvánulások helyett" - kezdte a Szatmár megyei kampányzáró sajtótájékoztatóját Pataki Csaba. Mellett - mutatva a Szövetség erejét - ott voltak, ahogy ő fogalmazott, jelenlegi és jövőbeni képviselőtársai: Korodi Attila, Erdei D. István, Kereskényi Gábor és Nagy Szabolcs.

„Hibát követ el a megyei önkormányzat, amikor ahelyett, hogy áttérne Európai Uniós finanszírozásra, még mindig kínlódik és várja azt, hogy az országos költségvetésben mikor lesz annyi pénz, hogy folytatni lehessen a megkezdett munkálatokat. A regionális víz- és szennyvízhálózat, valamint a megyei szintű hulladéktározó olyan projektek, amelyeket nem lehet hazai költségvetésből finanszírozni, legalábbis nem hosszú távon" - hívta fel a sajtó figyelmét egy sajnálatos tényre Korodi Attila, környezetvédelmi miniszter, május 22-én, a Szatmár megyei körútját követő sajtótájékoztatón.

„Azt gondolom, hogy bár kifelé nem ezt kommunikálják, ha az RMDSZ nincsen kormányon, akkor Szatmár megyében rosszabbul mennek a dolgok, elhúzódnak a döntések, nem tudnak haladni a kivitelezésekkel, s éppen ezért veszélybe kerülhetnek a megvalósítások" - összegezte munkalátogatásának tapasztalatát Korodi Attila, környezetvédelmi miniszter.

Természetesen a sajtótájékoztatón a kampányról is szó esett. Erdei D. István képviselő elmondta, hogy az elmúlt három hétben megyejáró körútja során 23 községben járt, s elégedettséggel tapasztalta, hogy a lakosok fel vannak készítve, ismerik és értik május 25-e tétjét. „Azok a kampánytechnikák, amelyeket idén alkalmazunk, sokkal hatékonyabban szólítják meg a választókat, mint a sok pénzért kifüggesztett bannerek" - tette még hozzá a képviselő.

Az ő gondolatmenetéhez csatlakozott Kereskényi Gábor, amikor kifejtette, hogy ő a kézfogásos RMDSZ-ben hisz, amely az emberekkel köt szövetséget. „Szatmárnémeti lakossága érzi, hogy a mostani városvezetés rosszabb, mint az előző. Fel vagyunk készülve arra, hogy a lakosságtól kapott bizalmat érdekképviselettel háláljuk meg." - fogalmazott, majd hozzátette, hogy az RMDSZ képviselőházi frakciójában van egy szabad hely, Nagy Szabolcsot oda várja május 26-án.



Az előrehozott választás parlamenti képviselőjelöltje, Nagy Szabolcs, elmondta, hogy a tizenöt napos kampány ideje alatt több ezer emberrel találkozott, és egyértelműen pozitív visszajelzéseket kapott.

„A lakosok változást akarnak ebben a körzetben, mert úgy érzik, hogy az ő érdekeiket eddig nem képviselte senki Bukarestben, s ezt megérzik" - fejtette ki a képviselőjelölt, aki mögé felsorakozott az egész Szövetség, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az elmúlt egy hétben országos politikusok érkeztek támogatni őt, ahogy az RMDSZ mindig teszi, szövetségben gondolkodva.

Pataki Csaba, a Szatmár Megyei RMDSZ elnöke röviden összegezte a kampányt: az RMDSZ egyedüliként pozitív kampányt folytatott, tartózkodott a felelőtlen ígérgetéstől, nem tartott megakoncertet, hanem tiszta, világos üzenettel fordult a választók felé. Pataki felhívta a 2-es választási körzetben élők figyelmét arra, hogy most hosszú idő után lehetőségük adódik egy olyan parlamenti képviselőt választani, aki nem hagyja el, hanem törődik a közösséggel és egy kapocs szerepét tölti be a körzet és Bukarest között.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: