2009-12-09 11:01:35• hírek • rmdsz.ro

Stabil kormányzásban érdekelt az RMDSZ

A Szövetségi Állandó Tanács megerősítette azt a szándékot, hogy az RMDSZ továbbra is folytatni akarja a szoros együttműködést és konzultációt a Nemzeti Liberális Párttal - jelentette ki kedden, Bukarestben, a SZÁT ülését követően Markó Béla, az RMDSZ elnöke.

Hozzátette, az RMDSZ döntéshozó fóruma sajnálattal vette tudomásul Klaus Johannis visszalépését a miniszterelnöki jelöltségtől, lévén, hogy a nagyszebeni polgármester körül parlamenti többség alakult ki. „Egy alapvető feltétel változott meg ezzel a visszalépéssel, amely lényegesen módosítja a helyzetet” - mondta el, még az ülést megelőzően a szövetségi elnök.
Markó Béla kifejtette, az RMDSZ nyitott bármely olyan kormányzati megoldás iránt, amely átlátható parlamenti többséget, stabil kormányzást biztosít, és amely kimozdítja az országot a válsághelyzetből.

„Ezen feltételek megléte szükséges az RMDSZ kormányzati szerepvállalásához”-mutatott rá. Kijelentette, a Szövetség elsősorban a Nemzeti Liberális Párttal kíván továbbra is egy állandó együttműködést fenntartani, de természetesen nem zárja ki a párbeszédet a másik két parlamenti párttal.

HATÁROZAT

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség folytatni kívánja az együttműködést a Nemzeti Liberális Párttal és nyitottak vagyunk bármilyen kormányzati megoldás iránt, amely átlátható parlamenti többséget, stabil kormányzást biztosít és megfelelő programot kínál a gazdasági válság leküzdésére.
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: