2005-12-26 00:10:21• hírek • Szatmar.ro

Kormányzási mérleg az RMDSZ-nél

Hatékonyabb volt a román kormány idei tevékenysége, mint amilyen kép róla kialakult.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelentősen hozzájárult a kormány pozitív mérlegéhez, miniszterei, államtitkárai ugyanis kezdeményezőkészséggel, hozzáértéssel végezték munkájukat – vonta meg a 2005-ös év mérlegét Markó Béla szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes pénteki, kolozsvári sajtótájékoztatóján. A szövetségi elnök külön méltatta a Szövetség fiatal tisztségviselőinek munkáját, akik, véleménye szerint, az általuk lefedett szakterületen újat tudtak hozni.

Az RMDSZ idei legjelentősebb eredményeként Markó Béla a tulajdontörvények módosítását, ennek ellenpólusaként pedig a kisebbségi törvénytervezet körül kialakult huzavonát jelölte meg. –Szélsőséges hangulat kezd eluralkodni, az egyre gyakrabban elhangzó uszító megszólalások kezdenek veszélyesekké válni. Ezeknek véget kell vetni, hiszen súlyos kárt okoznak az országnak – vélekedett az RMDSZ elnöke. Újságírói kérdésre válaszolva, Markó Béla leszögezte: a Szövetség soha nem kérte a kisebbségi törvénytervezet megszavazásának halogatását. –Nem kellene teret hagyni a vita kiterjedésének és elmélyülésének egy olyan tervezet esetében, amelyről a koalíció már döntést hozott. Azonban jobb egy halasztás, mint egy rossz szavazás – vélekedett a szövetségi elnök. Ismételten figyelmeztetett viszont arra, hogy az idő haladásával egyre jobban támadnak az ultranacionalista szájhősök. Ezt a gondolatot Takács Csaba ügyvezető elnök is megerősítette, aki szerint a nacionalizmus elterjedésének, megerősödésének 2006-ban mindenképpen gátat kell vetni. Az ügyvezető elnök úgy véli, hogy a kisebbségek helyzetének javítása érdekében elindított folyamatot mindenképpen tovább kell vinni, hiszen ez olyan célokat foglal magába, amelyek nem sértik a többség érdekeit.

Az RMDSZ kormányzati szereplőként és érdekképviseleti szervezetként is hatékonyan tölti be szerepét – jelentette ki Takács Csaba ügyvezető elnök. Szerinte ez a hatékony szerepvállalás a központi szinten túlmenően, a legtöbb területi szervezetnél is érvényesült, de elmondta azt is, hogy a Szövetség nem lehet mindenhol elégedett. Takács az egyes régiók lakossága, és ezen belül az ott élő magyarság érdekében, a kormányzati szerepvállalás hatékonyabb kihasználását tartja szükségesnek. Bejelentette, hogy munkájának még hatékonyabbá tétele érdekében, a Szövetség a jövő év elején nagyon precíz prioritás-listát fog kidolgozni területi szervezetei számára, amelynek alapjául természetszerűen a kormányprogramba foglalt célkitűzések szolgálnak majd.
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: