2009-09-09 12:42:39• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Vállalható lenne a kormányzás

Ami Szlovákiában megtörténhet, az Romániában is bekövetkezhet, ezért a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek  (RMDSZ) az az egyik legfontosabb feladata, hogy ezt megakadályozza - mondta kedden az MTI-nek Markó Béla, a szövetség elnöke.

Hangsúlyozta: korántsem visszafordíthatatlan az, ami Romániában az elmúlt húsz esztendőben kialakult. Utalt a szlovákiai magyarok helyzetére is. "A Szlovákiában történtek azt jelzik számunkra, hogy ami ott megtörténhet, az Romániában is bekövetkezhet" - mondta. 

A román politikusok és a román sajtókommentárok ezekben a napokban sokat foglalkoztak azzal, hogy a múlt hét végén két székely önkormányzati nagygyűlés zajlott, az egyiket Csíkszeredában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a másikat Székelyudvarhelyen a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hívta össze a Magyar Polgári Párt (MPP) támogatásával. A román politikai erők haragját különösen ez utóbbi váltotta ki, elsősorban az, hogy a székelyudvarhelyi találkozó részvevői elfogadták Székelyföld jelképeit is. Olyan mérsékeltnek tartott politikus is élesen kikelt a területi autonómia gondolata ellen, mint Crin Antonescu liberális pártfőtitkár, aki maga is indulni kíván a november 22-i elnökválasztásokon.

Az MTI-nek ezzel kapcsolatos felvetésére az RMDSZ elnöke kifejtette: Romániában ma nehéz találni olyan felelős politikust, aki  határozottan szembemenne a közvéleménnyel. Ha például egy liberális pártelnöknek választania kell a népszerűségvesztés és a magyarellenesség között, akkor ő is a magyarellenességet fogja választani. Tagadhatatlan, hogy a területi autonómiának nincs támogatottsága a román politikai erők körében, ennek tudatában kell lennünk - állapította meg az RMDSZ elnöke. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy egy valós helyi autonómiának van bizonyos támogatottsága, e téren az RMDSZ is kész együtt dolgozni a román pártokkal. Ez a fajta autonómia megoldhatja a magyar közösségek számos problémáját, még ha nem is nem helyettesíti a sajátos autonómiákat - mondta.


Markó Béla a románian magyarok és az RMDSz helyzetéről beszélt
Markó Béla a románian magyarok és az RMDSz helyzetéről beszélt


Arra a kérdésre, hogy az RMDSZ számít-e egy újbóli kormányra kerülésre, a politikus megállapította: ha az adott pillanatban megfelelő feltételek teremtődnek, vállalni kell a kormányzást. De ez csak akkor lehetséges, ha a kormány parlamenti többséget tudhat maga mögött. Egy koalícióban az RMDSZ-nek megfelelő súllyal, megfelelő tárcákkal kell rendelkeznie, és megfelelő programot kell kialkudnia, amelyben nem csak költségvetési kérdésekről lenne szó, hanem arról is, hogy milyen törvénytervezeteket nyújtsanak be a parlamentben. A decentralizáció megvalósítása például nagyon erős feltétel lenne - mondta.

Szerinte ez a mostani (szociáldemokrata és demokrata-liberális) koalíció gyakorlatilag nem létezik, a két kormánypárt állandóan veszekszik. Az elnökválasztás után jó lenne, ha más összetételű kormánykoalíció vezetné az országot - mondta az RMDSZ vezetője. Meg kell várni az elnökválasztást - hangsúlyozta. Utána ugyanis mindenképpen új helyzet teremtődik: ha a választások eredményeként a mostani elnök kap újabb ötéves  mandátumot, másként fog viselkedni, mint most (vagyis vélhetően nem lesz érdekelt a jelenlegi koalíció egyben tartására, a tud.), ha pedig valaki más győzedelmeskedne, az is bizonyosan a maga szájíze szerint akarna változtatni a kormány összetételén - fejtette ki Markó.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: