2011-05-04 12:52:37• hírek • Póti Orsolya

Május 20-22: Szatmári Magyar Ifjúsági Napok

A népszerű kolozsvári diáknapok mintájára idén is Ifjúsági Napokat szervez a Szatmári Magyar Diákszövetség, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés és a Szatmári Magyar Diáktanács. A rendezvénysorozatra május 20-22. között kerül sor.

A szatmári ifjúsági szervezetek célja, hogy az idei Ifjúsági Napokkal is színt hozzanak a fiatalok életébe, kimozdítsák őket a szürke hétköznapokból, és játékkal, sporttal jó kis csapatokat formáljanak. A Szatmári Magyar Ifjúsági Napok (SZMIN) egy három napos napos rendezvénysorozat, mely nem csak izgalmas vetélkedőket és mérkőzéseket kínál, hanem kulturális jellegű programokra és végezetül egy fantasztikus bulira is meghívja a szatmári fiatalokat.

A rendezvény főbb mozzanatait május 4-én sajtótájékoztató keretében ismertették a szervezők, akik a jelentkezési, illetve a versenyszabályzatra is részletesen kitértek. Mint megtudtuk, a rendezvény idén is több száz diákot szeretne mozgósítani, hiszen a programok skálája sokszínű. Sor kerül sport maratonra, ezen belül férfi és női focira, kosárlabdára, strandröplabdára, asztalteniszre és céllövészetre is, a szervezők olyan ügyességi játékokat iktattak a programba, mint a csocsó és a billiárd, de mindemellett sor kerül kultúrmaratonra, melynek keretében cikk író versenyt és műveltségi vetélkedőket szerveznek.

Az Ifjúsági Napok semmit sem érne a szórakozás, és a kiadós bulik nélkül, valamint a kreativitást igénylő programok sem maradhatnak el, mint a tánc maraton, éjjeli lepke gyűjtés és a karaoke. A SZMIN utolsó napja szintén a szórakozás jegyében zajlik majd, ugyanis majális keretében olyan izgalmas próbák várják a csapatokat, mint a bográcsfőzés, szemétruha-készítés, kötélhúzás, zsákban ugrás.

A rendezvénysorozat egyik bulijára meglepetésként egy ismert előadó érkezik, de még rengeteg olyan meglepetés vár a résztvevőkre, amit a szervezők nem árultak el. Azt azonban megtudtuk, hogy az Ifjúsági Napok nyertes csapata értékes nyereményben részesül.

Kölcsey Norbert, az SZMDSZ elnöke lemondta: a SZMIN nem egy egyszerű verseny, hiszen célja a csapatépítés is; a programok által különböző generációk, társaságok kovácsolódhatnak össze és közösségek alakulhatnak ki.

Ha szereted a versenyt és kihívást, jelentkezz minél hamarabb az idei Szatmári Ifjúsági Napokra, hogy egy életre szóló élménnyel gazdagodhass. A jelentkezés feltételeiről és a versenyszabályzatról a www.szmin.szmdsz.ro oldalcímre kattintva olvashatsz, és ugyaninnen a jelentkezési lapot is letöltheted.


A Szatmári Magyar Ifjúsági Napokról tájékoztattak
A Szatmári Magyar Ifjúsági Napokról tájékoztattak


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: