2009-11-24 16:29:54• hírek • Parajdi Andrea

Jól bánt Csehi a pénzzel

Jól gazdálkodott a Szatmár Megyei Tanács az idei esztendőben, ugyanis több bevételre tettek szert mint ahogyan azt az év elején kalkulálták. A megye települései megkapták az idei év valószínűleg utolsó költségvetés kiegészítését, s a megye tartalékalapjában még így is maradt 1,5 millió lej, amelyet Csehi Árpád tanácselnök a jövő évre szeretne „átmenekíteni".

Nem kezdi üres zsebbel a Szatmár Megyei Tanács a 2010-es esztendőt, ugyanis az év elején számított bevételek nagyobbak lettek mint ahogy akkor remélték, így a településeknek kiküldött vélhetően utolsó költségvetés-kiegészítést ezekből a pénzekből meg tudták oldani, így nem kellett azt a 1,5 millió lejes pénzalapot felhasználni, amelyet vészhelyzetekre tartogat a megyei tanács.

Ahogyan azt Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke a Szatmár.ro-nak elmondta: a személyi jövedelemadókból az év elején a vártnál több pénz folyt be a megye kasszájába. Mindemellett azonban több olyan település is volt, akik bizonyos összegeket nem használtak fel, például amelyeket a szeméttelepek kezelésére utaltak ki. Továbbá azok az összegek is visszakerültek a Megyei Tanács kasszájába, amelyeket egyfajta hitelként adtak a vidéki Polgármesteri Hivataloknak, hogy az uniós projektjeik után fizetendő forgalmi adót ki tudják fizetni, amelyet aztán önkormányzatok lévén jogilag vissza tudtak igényelni.

-Ezeket az összegeket most újra leosztottuk , minden település annak függvényében kapott költségvetés-kiegészítést, hogy jelenleg milyen mértékű támogatásra van szüksége - mondta Csehi a keddi megyei tanácsülés után. A tanácselnök úgy véli ezzel az elosztási móddal többnyire egyetértenek a polgármesterek, hiszen mindenkinél van olyan időszak, amikor egy-egy beruházás, vagy projekt miatt  több pénzre van szükségük, azonban máskor kevesebből is meg tudják oldani a szükséges kiadásaikat.

A mostani költségvetés kiegészítés során 2,7 millió lej került leosztásra, amelyből a legtöbbet 100, illetve 140 ezer lejt Mezőterem és Sárközújlak kapott, mivel jelenleg mindketten 12 települést szolgálnak ki a hulladékgazdálkodási projekt keretében, vagyis a szeméttelepek bezárása óta ezek a települések komolyan kiveszik a részüket a hulladékbegyűjtésből.  Csehi elmondta Sárközújlak azért kap 40 ezer lejjel többet, mert a jövőben Batarcs és Nagytarna településeken is begyűjti a hulladékokat.

A mostani költségvetés kiegészítés során 125 ezer lejjel a Városi Sportklubot, illetve 25 ezer lejjel a Mikolai Turult is támogatta a Megyei tanács. Továbbá az is említésre méltó, hogy 780 ezer lejt a megyében tevékenykedő kántoroknak és harangozóknak is elkülönített a megye, annak ellenére, hogy az ők fizetését a Pénzügyminisztérium és a Kultuszminisztérium kellett volna biztosítsa.

A Megyei Tanács a kormány által kiutalt tej és kifli programra szánt összegekből is takarított meg, változott a tanulók létszáma, több helyen pedig a vártnál kevesebbért kötöttek szerződést, illetve Szatmárnémeti esetében azért maradtak meg az összegek, mert a reggeli kiosztása a közbeszerzés miatt két hónapot késett. Csehi mint mondta 900 ezer lej nem került felhasználása, ám ezzel az összeggel -mivel azt a gyerekeknek utalta a kormány - a gyermekvédelmi igazgatóság rendelkezhet majd.


A Szatmár Megyei Tanács nem kezdi üres zsebbel a 2010-es évet
A Szatmár Megyei Tanács nem kezdi üres zsebbel a 2010-es évet


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: