2009-10-02 01:12:54• hírek • Szatmar.ro

Két arcú CFR Eindhovenben

A kolozsvári csapat az első félidőben imádkozott, a másodikban lejátszotta a PSV-t.

A két héttel ezelőtti eredmények által kiváltott eufória után a román csapatokat lenullázták az ellenfelek az Európa-liga második fordulójában: a négy gárda egyszer sem tudott betalálni és csak egy pontot szerzett. A Kolozsvári CFR eindhoveni vereségét és a Steaua Twente elleni döntetlenjét nem kell magyarázni, a Dinamo és főleg a Temesvár azonban nem lehet büszke a vereségére.

A legnehezebb feladat a CFR-re várt a K csoportban, mivel a kolozsváriak a PSV otthonában léptek pályára. A hollandok egyből neki is estek az erdélyieknek, gyors, kombinatív játékukkal igen nehéz feladat elé állítva a vasutasokat. A legveszélyesebb emberük Dzsudzsák Balázs volt, aki a bal szélen végig rohamozott és jobbnál jobb beadásokkal szolgálta ki társait. Az első ilyen után Manolev fejelt kevéssel fölé. Nem úgy a 9. percben Bakkal, aki szintén fejjel értékesítette a beadást. A félidő során Lazovics háromszor és Toivonen is gólt szerezhetett volna a magyar szélső beadásaiból, előbbit azonban Nuno Claro bravúrjai állítottak meg, utóbbi pedig fölé lőtt. Eközben Afellay a kapufát is eltalálta. A szünetben azonban varázslat történhetett, a kolozsváriak felbátorodtak, a hazaiak pedig visszaestek. A vendégek sorra vezették veszélyes akcióikat, Isaksson kapusnak meggyűlt a baja, Cadu és Traoré kétszer, majd Alcantara és Deac is közel állt az egyenlítéshez. A hollandok teljesen eltűntek a pályáról, védelmük is nehezen állta a sarat, ám végül mégis kihúzták kapott gól nélkül és a csoport élére álltak.

A csoport másik meccsén a Köbenhavn N'Doye góljával legyőzte a Sparta Prágát.



Pocsék első félidő után remek másodikat produkált a CFR fotó: cfr1907.ro


A H csoportban a Steaua a holland bajnokság éllovasához (holtversenyben a PSV-vel), a Twentéhez látogatott és a hazaiak rögtön az elején átvették az irányítást, az első gólszerzési lehetőség is előttük, pontosabban Perez előtt adódott. Erre Kapetanosz, majd Nicolita válaszolt, a későbbiekben azonban Ruiz, Tiote és Nkufo szerezhetett volna vezetést a hazaiaknak. A szünet után némileg bátrabban kezdtek a románok, előbb Kapetanosz és főleg Stancu hagyott ki nagy lehetőséget. A mérkőzés utolsó fél órájában aztán egyre jobban nyomtak az enschedeiek, sorrendben Perez, Parker, Ruiz, Stoch, Jansen és Nkufo lőhetett volna gólt, ám Zapata bravúrok sorát mutatta be, csapata legjobbjává nőve ki magát és értékes pontot szerezve csapatának.

A csoport másik meccsén a Fenerbahce Alex góljával vitte el a három pontot a Sheriff Tiraspol otthonából.

Az F csoportban a Dinamo szomorú körülmények közepette, szurkolók nélkül várta a Panathinaikoszt. Az első félidő olyan is volt, mint a lelátók hangulata: egyhangú és unalmas, bár a vendégek már ekkor kiharcoltak némi fölényt. A szünet után ez fokozódott, amit előbb Karagunisz, majd Szalpingidisz helyzetei jelezték. Erre még Torje válaszolni tudott, ezt követően azonban csak a görögök előtt adódtak lehetőségek, de sem Szalpingidisz, sem Silva nem járt sikerrel. Nem úgy Karagunisz, aki a 79. percben egy visszapasszolt labdát jó 23 méterről lőtt a kapufa tövébe, Dolha nem érhette el. Ezután a zöld-fehérek nagyon visszavettek és erre majdnem ráfáztak: Bjarsmyr veszített el egy labdát a tizenhatos előtt, majd hibáját azzal tetézte, hogy fellökte Cristeát. A megítélt büntető mögé Niculescu állt, ám a kapu mellé gurította a labdát. Ettől felrázódtak a vendégek, Szalpingidisz, majd pedig a dallamos nevű Hrisztodulopulosz hagyott ki két nagy helyzetet: előbb Dolha védett, utóbbi pedig közelről fölé lőtt.

A csoport másik meccsén, nem kis meglepetésre a Sturm Graz Beichler révén vezetést szerzett a Galatasaray otthonában, a törökök Baros révén csak egyenlíteni tudtak.

A legnagyobb csalódást azonban a Temesvár okozta. Az amszterdami döntetlen után a szurkolók komoly elvárásokat támasztottak a csapattal szemben, főleg, hogy a Dinamo Zágrábot szinte mindenki elintézte egy kézlegyintéssel. A horvátok azonban megkönnyítették saját dolgukat, hisz egy hazai helyzet után Badelj már a 6. percben megszerezte a vezetést. Ez sokkolta a temesváriakat, akik csak nehezen tudták átvenni az irányítást, ám Ionescu és Goga révén egyenlíthettek volna. Jó iramú mérkőzés volt, a két tizenhatos előtt felváltva alakultak ígéretes lehetőségek, ám inkább a vendégek voltak veszélyesebbek. Ennek köszönhetően a második félidő elején 13 perc alatt eldöntötték a három pont sorsát: előbb Sammir, majd Morales talált be Pantilimon kapus hálójába. Ezután visszavettek kissé a horvátok, ám a helyzetek így is váltogatták egymást, de több gól már nem esett, így a Temesvár igen nehéz helyzetbe került a váratlan vereség után.

A csoport másik meccsén a Juhász Rolandot végig a soraiban tudó Anderlecht Legear hajrában szerzett góljával mentett pontot Rommedahl révén előnyt szerző Ajax ellen.

Eredmények:
A csoport:

Temesvár - Dinamo Zágráb 0-3
gólok: Badelj (8.), Sammir (52.), Morales (60.)

Anderlecht - Ajax 1-1
gólok: Legaer (85.), illetve Rommedahl (73.)

A csoport állása: 1.Anderlecht 4pont, 2. Dinamo Zágráb 3p., 3. Ajax 2p., 4.Temesvár 1p.

F csoport:
Dinamo - Panathinaikosz 0-1
gól: Karagunisz (79.)

Galatasaray - Sturm Graz 1-1
gólok: Baros (64.) illetve Beichler (45.)

A csoport állása: 1.Galatasaray 4.p, 2. Dinamo 3p., 3.Panathinaikosz 3p., 4. Graz 1p.

H csoport:
Twente - Steaua 0-0

Sheriff Tiraspol - Fenerbahce 0-1
gól: Alex (53.)

A csoport állása: 1.Twente 4p., 2. Fenerbahce 3p., 3. Steaua 2p., 4.Sheriff 1p.

K csoport:
PSV Eindhoven - Kolozsvári CFR 1-0
gól: Bakkal (9.)

Köbenhavn - Sparta Prága 1-0
gól: N'Doye (25.)

A csoport állása: 1.PSV 4p., 2. CFR 3p., 3.Köbenhavn 3p., 4. Sparta 1p.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: