2008-10-15 17:22:46• hírek • Parajdi Andrea

Késik a mélygarázs építése

Kétséges, hogy mikor kezdődhet el a mélygarázs kiépítése Szatmárnémetiben, ugyanis a beruházást végző spanyol vállalat a hitelezési válság miatt nem fog hozzá a munkálatokhoz.

Már az év elején konkrét egyeztetésekre került sor a város vezetősége és a földalatti garázsok kiépítésével foglalkozó spanyol cég képviselői között. A városban két mélygarázs létrehozásáról tárgyaltak, egyiket a régi, míg a másikat az új központban alakítanák ki. Egy garázs kétszintes, és egyenként körülbelül 600 férőhelyes lenne, amelynek a működését 49 évig a beruházó cég végezné. A kivitelező saját pénzéből -vélhetőleg banki kölcsön révén - finanszírozná a több millió eurós beruházást, amely a vállalatnak hosszú évek múlva hozna profitot.

Annak ellenére, hogy megvan a kivitelező cég, a törvény értelmében ezeket a munkálatokat is ki kell tendereztetni. Ilyés Gyula polgármestertől megtudtuk, a licitet október 14-én, kedden írták ki, azonban a spanyol cég nem nyújtotta be ajánlatát, hanem levélben értesítették a Polgármesteri Hivatalt, hogy jelen pillanatban kockázatosnak tartják a beruházás elkezdését.

- A vállalat képviselői pénzügyi szakemberekkel egyeztettek a jelenlegi krízisről, s ebben a pillanatban a kivárás bizonyult a legjobb megoldásnak. Nem tudunk mást tenni, minthogy megvárjuk, milyen irányba mozdul a világgazdaság. Bízunk benne, hogy a válság miatt nem fog hónapokon át húzódni a beruházás elkezdése - nyilatkozta Ilyés.

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: