2008-12-04 03:29:18• hírek • Szatmar.ro

Bölöni már elintézte

A vásárhelyi tréner csapata már továbbjutott az UEFA-kupában.

Az UEFA-kupa csoportköre negyedik fordulójának első napján több csapat is bebiztosította továbbjutását, míg az est meglepetését Babos Gábor és a Nijmegen okozta.

Bölöni László csapata, a belga Standard Liege eddig mindkét meccsét megnyerte és még gólt sem kapott.  A sorozat szerda este is folytatódott, ezúttal az olasz Sampdoria volt az áldozat. A hazaiak már az első félidőben beállították 3-0-ás végeredményt, így bebiztosították továbbjutásukat. A csoport másik mérkőzésén a Sevilla szintén 3-0 arányban győzte le a Partizan Belgrádot.

Az est meglepetését egy másik magyar érdekeltségű csapat , a holland Nijmegen okozta azzal, hogy Moszkvában nyerni  tudott a Szpartak ellen. Pedig az oroszok már a második percben vezetést szereztek, amit meg is őriztek 82 percen keresztül. Ekkor van Beukering előbb kiegyenlített, majd Schöne a győztes találatot is bevitte a hazai kapuba. A másik összecsapáson, az Udinese - Dinamo Zágráb (2-1) mérkőzésen sajnos nem a focié volt a főszerep: a horvát szurkolók miatt a 77. percben néhány percig félbe kellett szakítani a találkozót.

A B csoportban, némi meglepetésre, a Harkov otthon győzte le az Olympiakoszt, míg a Galatasaray Berlinben múlta fölül a Herthát egy góllal, ezzel a győztesek továbbjutottak, a vesztesek pedig egymás között döntik el a következő fordulóban  a harmadik továbbjutó kilétét. Az A csoportban a Twente és a Manchester City továbbjutott, a PSG, a Santander és a Schalke még reménykedhet. A legrosszabb helyzetben a németek vannak, mivel ők már nem lépnek pályára.

Eredmények:

A csoport: Manchester City - Paris St.Germain 0-0
Twente - Schalke 2-1 (Wielaert 3., Perez 55., illetve Asamoah 77.)
A csoport állása: ManCity 7p.,Twente 6p., Schalke 4p., Santander 2p., PSG 2 p

B csoport: Hertha - Galatasaray 0-1 (Baros 69, tizenegyes)
Metaliszt Harkov - Olympiakosz 1-0 (Edmar 87.)
A csoport állása: Galatasaray 9p., Metaliszt 7p., Olympiakosz 3p., Hertha 2p., Benica 1p.

C csoport:Standard Liege - Sampdoria 3-0 (de Camargo 23.,Onyewu 35.,Jovanovics 43.)
Sevilla - Partizan Belgrád 3-0 (Luis Fabiano 32 tizenegyes, 73., Renato 46. )
A csoport állása: Standard 9p., Sevilla 6p., Stuttgart 4p., Sampdoria 4p., Partizan 0p.

D csoport: Udinese - Dinamo Zágráb 2-1 (Quagliarella 5., Obodo 79. illetve Biscan 93.)
Szpartak Moszkva - Nijmegen 1-2 (Covalciuc 2.illetve van Beukering 84., Schöne 87.)
A csoport állása: Udinese 9p., Tottenham 6p., Nijmegen 3.p., Szpartak 3p., Zágráb 3p.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: