2012-07-09 15:52:00• hírek • Póti Orsolya

XVI. Kézműves és Néptánc-tábor

Augusztus 12-19. között szervezi meg a MADISZ hagyományos néptánctáborát, melynek idén is a hadadi Dégenfeld kastély ad otthont.

A MADISZ a 2009-es tanév kezdetétől kéthetente hétfőnként gyermekeknek is tart néptánc oktatást, külön I-IV osztályosoknak, valamint V-VIII osztályos tanulóknak. 2011. május végéig az érmihályfalvi Borbély Simon Csaba és Andrea, Nyíló Akác tánc-csoport alapítói oktattak. 2011 szeptembere óta Kása Zsolt és Normák Melinda oktat heti gyakorisággal, hétfőn gyermekek, ifjak és felnőttek számára.

Az oktatók 10 éve táncolnak a Szatmárnémeti MADISZ táncházaiban, tánctáborában és ahhoz, hogy alapos ismeretekre tegyenek szert más tájegységek táboraiban is részt vettek.

Az I. néptánctáborát 1996-ban szervezte meg a MADISZ „Lábad ide, ne oda..." elnevezéssel, majd 1998-ban a másodikat, azóta pedig minden évben megszervezik. A MADISZ-nak a tábor révén sikerül egyre több szatmárival megszerettetni a népzenét, népdalt, néptáncot. A tábor közvetlenül a megyében működő gyermek, felnőtt néptánccsoportoknak szól.

„Évek óta visszajáró csoportjaink vannak. Ez azt bizonyítja, hogy elégedettek a tábor kulturális, művelődési, szervezési jellemzőivel. Szeretnénk továbbrs is egyre nagyobb közösségekkel megszerettetni a népzenét, népdalt, néptáncot, valamint azoknak is teret és helyet szeretnénk biztosítani, akik még nem elkötelezettjei a néptáncolásnak, éneklésnek." - nyilatkozta Ilonczai Annamária, a MADISZ társvezetője.

A XVI. Kézműves és Néptánctábor augusztus 12-19. között zajlik a hadadi Dégenfeld kastélyban, A táborban mindennap oktatnak néptáncot (délelőtt 3 órát, délután 2 órát) és népdalokat (délelőtt 1 órát). A résztvevők elsősorban szatmári és szilágysági táncokkal ismerkedhetnek, de lazításképp más tájegységek táncait is elsajátíthatják. Szabadidős tevékenységként népi mesterségek (bőrözés, nemezelés, agyagozás, kosárfonás, stb.) várják az érdeklődőket, esténként pedig Táncház-mulatságra kerül sor.

„A táborral szeretnénk elérni, hogy a népzene, néptánc, népdal szerelmeseinek helyet, alkalmat biztosítsunk népzenehallgatásra, néptánc tanulásra, népdaléneklésre. Szilágy megyében két alkalommal gyűjtöttünk népdalokat és néptáncokat adatközlőktől. A gyakorlat azt igazolta, hogy már csak a nagyszülők, a harmadik generáció táncolja ezeket a táncokat és azt tapasztaltuk, hogy sajnos, utolsó óráit éli Szatmár és Szilágy megyében az eredeti néptánc." - magyarázta Ilonczai.

A résztvevők lehetnek gyermekek és felnőttek egyaránt. A szervezők biztosítanak napi 3 étkezést, elszállásolást (főleg gyermekeknek), sátorozási és tisztálkodási lehetőséget.

Bővebb felvilágosítást az alábbi elérhetőségeken kaphatnak délután 16.00-21.00 óra között személyesen és a 0261-710810  (üzenetrögzítő, név, telefonszám esetén visszahívják Önt) telefonszámon, valamint állandóan az alábbi e-mailcímen madisz90@gmail.com.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: