2009-06-13 18:34:57• hírek • Gozner Gertrud

Tour de Tur negyedszer

Szombaton, június 13-án rendezte meg negyedik alkalommal a Szatmárnémeti Erdélyi Kárpát Egyesület a hagyományos kerékpáros tájékozódási versenyét, a Tour de Tur-t. A verseny rajt- és célpontja a Sárerdei üdülő övezetben volt, az útvonala pedig legnagyobb részt a Túrmenti Természetvédelmi Területen haladt végig.

Összesen 27-en neveztek be az idei megméretettésre - tudtuk meg Sike Tamás főszervezőtől. A korábbi napok rossz időjárása miatt az idén kevesebben vállalkoztak a 65 kilométeres táv megtételére. Sokakat elijesztett az eső, de a felkészültek mind eljöttek - tette hozzá a szervező.

Junior és felnőtt kategóriában osztott ki díjakat az EKE. Első helyezett felnőtt férfi kategóriában Nagy István Adrián lett, aki három óra 25 perc alatt teljesítette a távot. Ezzel megnyerte az 500 lej értékű fődíjat. A második helyezett Csonka Ferenc Nándor lett, az ő díja 300 lej, harmadik helyen Székely Zoltán végzett, az ő teljesítményét 100 lejjel jutalmazták. Junior kategóriában a férfiak versenyében Pop Reimond teljesített a legjobban, az ő díja szintén 500 lej. Második helyen Ciuguroan Calin végzett, őt 200 lejjel jutalmazták, a harmadik 100 lejes nyereményt pedig megosztva kapta két versenyző: Asztalos Lóránd és Székely Albert.

A női versenyzőket külön díjazták, így első helyezetként Sipos Tímea Noémi vihette haza az 500 lejes fődíjat, második helyen Drotár Denise végzett, az ő nyereménye 300 lej. Ezen kívül minden versenyző egy ajándék védősisakot is hazavihetett.

A versennyel párhuzamosan kerékpáros kirándulásra is sor került a Túr-mente Természetvédelmi Területen. A túra igazi családi programnak bizonyult, sokan kisgyermekkel tették meg a harminc kilométeres távot, a legfiatalabb résztvevő hét éves volt. A kiránduláson húsz személy vett részt, akik végighaladva a védett területen egy előadást is meghallgattak a Túrmentéről.

 


 

Negyedjére szervezték meg a kerékpáros tájékozódási versenyt.

 


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: