2011-10-21 00:49:25• hírek • Kocsis Zoltán

Történelmi Steaua-vereség szatmári közreműködéssel

Katasztrofálisra sikeredett a román csapatok számára az Európa-liga harmadik csoportköre: nemhogy pontot, de még gólt sem szerzett a Steaua, Rapid, Vaslui trió. Összeszedtek viszont három piros lapot. Lejáratták magukat a tévétársaságok is, amelyek csak a két bukaresti klub meccsét közvetítették - pedig az előzetes programban a lisszaboni találkozó is szerepelt.

A legrosszabbul a Steaua járt, amely történelme legsúlyosabb nemzetközi vereségét szenvedte el a Maccabi Haifa ellen - holtversenyben az 1991-ben a Montpellier, majd 1997-ben a Paris St.Germain otthonában elért 5-0-ás zakóval. A találkozó katasztrofálisan indult a vendégek számára, mivel Amasa a huszadik percben már második gólját szerezte - a második ráadásul ollózva. A 36. percben végképp eldőlt a találkozó, amikor Eric Bicfalvi utolsó emberként vágta fel az első két gólj szerzőjét. A nagykárolyi játékos pirosat, a Maccabi pedig tizenegyest kapott, amit Katan értékesített is.

A második félidő közepén Iliev is a kiállítás sorsára jutott (ezúttal vétlenül), de Katan megkegyelmezett: a felső lécre bombázta a büntetőt. A csapattársai viszont már nem voltak ennyire udvariasak, a kilenc emberrel küzdő Steauát kapuja elő szegezték és előbb Tawata távolról, majd Vered közelről talált kapuba.

Vajon két hét múlva, a „visszavágón" is Ilie Stan lesz a román csapat edzője...

A kép csal: csak a Steaua került padlóra fotó: maccabi-haifafc.walla.co.il

Szintén rúgott gól nélkül, de egy kapott piros lappal zárta idegenbeli fellépését a Vaslui, amely a papírformának megfelelően 2-0-ás vereséget szenvedett Lisszabonban. A bombaformában lévő Sporting Evaldo és Fernandez góljaival magabiztos győzelmet aratott, ám némi segítséget Wesleytől, a moldovaiak sztárjától is kapott, aki a 37. percben lefejelte ellenfelét és mehetett is zuhanyozni.

A Vaslui amúgy az első perctől kezdve felvállalta a kívülálló szerepét azzal, hogy csak a védekezéssel foglalkozott. A portugálok akár már az első percben megszerezhették volna a vezetést, de végül simán nyertek.

A leginkább elfogadható teljesítményt a Rapid tudta felmutatni, igaz, egyedüliként játszott hazai pályán. Vagy legalábbis Romániában, mivel a Nemzeti Arénában került sor a mérkőzésre - ahol a román válogatott, a Galac és a Steaua után ő is nyeretlen maradt. A Legia Varsó elleni meccs egy jó iramú, lüktető összecsapást hozott, amelyen viszont kevés volt a gólhelyzetek. És amint ez hasonló helyzetekben lenni szokott, ismét egy pontrúgás döntött: a 73. percben Rybus beívelését Radovics csúsztatta a rövid sarokba. A lengyelek győzelme azonban nem volt érdemtelen, mivel többet birtokolták a labdát, aktívabbak voltak és több helyzetet is alakítottak ki.

Ami a többi találkozót illeti, Bölöni László csapata, a PAOK Szaloniki Costin Lazar és Vieirinha bombagóljaival 2-1-re legyőzte a Shamrock Roverst és továbbra is versenyben van a továbbjutásért az A csoportban. „Magyar rangadót" rendeztek az L csoportban, ahol az Anderlecht Juhász Rolanddal a soraiban 2-0 arányban nyert a Szabics Imrével felálló Sturm Graz otthonában. Az est érdekessége, hogy egy súlyos sérülés miatt a Brugge-Birmingham találkozó száz percig tartott - Woods pedig ekkor szerezte az angolok győztes gólját.

J csoport:
Maccabi Haifa
- Steaua 5-0
gólok: Amase (10., 20.), Katan (38., 11-es), Tawatha (72.), Vered (79.)
AEK Larnaca - Schalke 0-5
gólok: Holtby (23.), Huntelaar (35., 89.), Höwedes (40.), Draxler (87.)
A csoport állása: 1. Schalke 7p., 2. Maccabi 6p., 3 Steaua 2p. 4. Larnaca 1p.

C csoport:
Rapid - Legia Varsó 0-1
gól: Radovics (73.)
Hapoel Tel-Aviv - PSV Eindhoven 0-1
gól: Wijnaldum (70., 11-es)
A csoport állása: 1. PSV 9p., 2. Legia 6p., 3. Rapid 3p., 4. Hapoel 0p.

D csoport:
Sporting Lisszabon
- Vaslui 2-0
gólok: Evaldo (43.), Fernandez (70.)
Zürich - Lazio 1-1
gólok: Nikci (23.) illetve Sculli (22.)
A csoport állása: 1. Sporting 9p., 2. Lazio 2p., 3. Vaslui 2p., 4. Zürich 2p.

A csoport:
PAOK Szaloniki
- Shamrock Rovers 2-1
gólok: Lazar (12.), Vieirinha (63.) illetve Sheppard (48.)
A hazaiaknál Costin Lazar végig a pályán volt
Tottenham - Rubin Kazany 1-0
gól: Pavljucsenko (34.)
A csoport állása: 1. Tottenham 7p., 2. PAOK 5p., 3. Kazany 4p., 4. Shamrock 0p.

B csoport:
Hannover - Köbenhavn 2-2
gól: Pander (29.), Pinto (82.) illetve N'Doye (67.), Santin (89.)
Standard Liege - Vorskla Poltava 0-0
A csoport állása: 1. Standard 5p. 2. Hannover 5p., 3. Köbenhavn 4p., 4. Poltava 1p.

E csoport:
Dinamo Kijev
- Besiktas 1-0
gól: Garmas (94.)
Stoke - Maccabi Tel-Aviv 3-0
gólok: Jones (12.), Jerome (24.), Shotton (32.)
A csoport állása: 1. Stoke 7p., 2. Dinamo 5p., 3. Besiktas 3p., 4. Maccabi 1p.

F csoport:
Athletic Bilbao - Salzburg 2-2
gólok: Wallner (30.), Leonardo (36.) illetve Llorente (69., 75., mindkettő tizenegyes)
Slovan Bratislava - Paris St.Germain 0-0
A csoport állása: 1. Bilbao 7p., 2. Salzburg 4p., 3. PSG 4p., 4. Slovan 1p.

G csoport:
AZ Alkmaar - Austria Wien 2-2
gólok: Hlinka (80., öngól), Wernbloom (83.) illetve Marcellis (19., öngól), Gorgon (29.)
Malmö - Metaliszt Harkov 1-4
gólok: Hamad (22.) illetve Cristaldo (32.), Fininho (45.), Edmar (58.), Devics (73.)
A csoport állása: 1. Metaliszt 7p., 2. Alkmaar 5p., 3. Austria 4p., 4. Malmö op.

H csoport:
Brugge - Birmingham 1-2
gólok: Akpala (3.) illetve Murphy (26.), Wood (100.)
Maribor - Braga 1-1
gólok: Ibraimi (14.) illetve Elderson (44.)
A csoport állása: 1. Brugge 6p., 2. Birmingham 6p., 4. Braga 4p., 4. Maribor 1p.

I csoport:
Rennes - Celtic Glasgow 1-1
gólok: Csa (30., öngól) illetve Ledley (70.)
Udinese - Atletico Madrid 2-0
gólok: Benatia (88.), Flores (93.)
A csoport állása: 1. Udinese 7p., 2. Atletico 4p., 3. Rennes 2p., 4. Celtic 2p.

K csoport:
Odense - Twente 1-4
gólok: Fall (71.) illetve Brama (13.), Bajrami (31.), Chadli (65.), de Jong
Wisla Krakkó - Fulham 1-0
gólok: Biton (60.)
A csoport állása: 1. Twente 7p., 2. Fulham 4p., 3. Odense 3p., 4. Wisla 3p.

L csoport:
Lokomotiv Moszkva
- AEK Athén 3-1
gólok: Szicsev (47., 71., 11-es), Caicedo (93.) illetve Szialmasz (89.)
Sturm Graz - Anderlecht 0-2
gólok: Gillet (66.), Suarez (75.)
a hazaiaknál Szabics Imre, a vendégeknél pedig Juhász Roland végig a pályán volt
A csoport állása: 1. Anderlecht 9p., 2. Lokomotiv 6p., 3. Sturm 3p., 4. AEK Athén 0p.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: