2011-05-28 18:44:19• hírek • Kocsis Zoltán

Tizenhat éves leányzó Szatmár szépe

Izzott a tavaszi délután Szatmárnémeti központjában szombaton, amikor az új főtéren felállított színpadon megválasztották a Városnapja szépét: a 16 éves Alexandra Sixteen Asztalnok nyerte el leginkább a zsűri tetszését.

Évről évre a Városnapok egyik kiemelkedően legnagyobb érdeklődést vonzó eseménye a szépségverseny, amelyen idén egy igazán színvonalas mezőny alakult ki. Összesen tíz, szebbnél szebb leányzó vonult fel a színpadon, a zsűrinek tényleg nem lehetett könnyű dolga.

A késő tavaszi melegben a lányok a bemutatóruhás felvonulás után fürdőruhában, majd estélyiben mutatták meg bájaikat. A közönség élvezte is a műsort, a műsorvezetők is jól spannolták a hangulatot, ugyanakkor némi csalódást okozhatott, hogy kiábrándítóan kevesen sorakoztak a színpad előtt.

A majd másfél órás műsort könnyűzenei elődadók tették színesebbé, majd az estélyi ruhás bemutató után következhetett az eredményhirdetés. Ekkor a kissé idősebb generációban tartozóknak bizony eszébe juthatott Aradszky László örökzöldje, a „Nem csak a húszéveseké a világ”...

A Városnap szépe ugyanis a 16 esztendős Alexandra Sixteen Asztalnok lett, a szintén 16 éves Nicoleta Marita és náluknál egy esztendővel idősebb Maria Pop előtt.


Az egyik leglátványosabb program
Az egyik leglátványosabb program


Alexandra Sixteen Asztalnok
Alexandra Sixteen Asztalnok


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: