2011-05-28 14:41:19• hírek • Kocsis Zoltán

Kezdetét vette a 15. Városnap

Szombat délelőtt, a szikrázó napfényre csinos és ügyes mazsorettek csillogó mosolya válaszolt Szatmárnémeti új főterén, ezzel pedig gyakorlatilag kezdetét vette a Városnapja rendezvénysorozat, immáron 15. alkalommal.

Pontban tizenegykor zendített rá a Szakszervezetek Művelődési Háza előtt felállított színpadon a Gyermek Palota fúvószenekara, ezzel megadva a képzeletbeli startlövést az össznépi utcai ünnepségnek. Akik esetleg a polgármester vagy egyéb elöljárók sablonos beszédére vártak, azoknak csalódniuk kellett: ehelyett a Nagykárolyi Gyerekklub mazsorettcsapata vágott a dolgok közepébe, a közönség pedig vastapssal jutalmazta a bemutatót. „Egy ilyen eseményen ne a politikusok legyenek már előtérben, hanem az előadók, a programok és jókedv", mondta később Ilyés Gyula polgármester, kedélyesen elbeszélgetve a sajtó képviselőivel.

A város vezetője ezért inkább úgy döntött, hogy a köznyelvben a róla elnevezett gödörben megnyissa Reha Márk képzőművész szabadtéri kiállítását. „Örömmel tölt el, hogy egy ilyen fiatal művész ilyen szeretettel kezeli szülővárosát", mondta a polgármester.


ILyés Gyula és Dru Cioca tanácsos Reha Márk kiállításán
Ilyés Gyula és Dr. Coica tanácsos Reha Márk kiállításán


A Városnapok ünnepélyes megnyitójára a Poesis Multikulturális Központban került sor, ahol Ilyés rövidke beszédében megköszönte a polgármesteri hivatallal együttműködő intézményeknek, a sajtónak és valamennyi kollégájának a lelkiismeretes munkát, a Városnappal kapcsolatban pedig leszögezte: a programok kialakításában nem a mennyiség, hanem a sokszínűség és minőség volt a cél.

A színpadon mellesleg a fúvószenekar fellépése után a Gyermek Palota és a Szatmári Művészeti Iskola diákjai csillogtatták meg tehetségüket egy karaoke előadással, majd ezt követően könnyűzenei és folk előadók követték egymást.

Bár az esemény első óráiban még viszonylag gyéren szállingóztak az érdeklődők, az új főtér azért lassan csak megtelt élettel. És volt is mit látni, hisz a szokásos sörös-üdítős-húsos-kürtős kalácsos sátrak mellett jó néhány érdekes és értékes portéka is kiállításra került. A Coposu-sétányon található „gödörben" helyi kézművesek mellett láthatunk Magyarországról érkezett, hagyományos motívumokkal díszített kendőket, Bákó megyéből érkezett festőt valamint Egri Sándor mátészalkai kovácsmestert, aki nem csak eladásra kínálja kétségtelenül értékes portékáit, de helyben betekintést ad azok elkészítésébe is.

Aki teheti tehát, jöjjön ki az új központba, a jó hangulat és (talán) a jó idő garantált.



A Városnap további programja:
17.00 - 18.20 - Miss Városnap szépségverseny ezt követően pedig divatbemutató a Gaby's Models modellügynökség szervezésében
18.30 - 19.00 - fellép a Lift zenekar
19.10 - 19.50 - Anda Adam
20.00 - 20.10 - Hip-hop Dance - Black & White Angels
20.10 -20.50 - Celia koncert;
21.00 - 21.10 - Crazy Dancers
21.10 - 22.10 - Kozmix koncert
22.20 - 22.40 - A Shadows Art tűzzsonglőr csapat bemutatója;
22.50 -24.00 - Voltaj koncert
24.00 - 24.20 - Tűzijáték és lézer show "Concept"

Lassan de biztosan gyűltek az emberek
Lassan de biztosan gyűltek az emberek


Aki ilyenkor sem szabadul: Ilyés Gyula
Aki ilyenkor sem szabadul a sajtótól: Ilyés Gyula


Egri Sándor kovácsmester
Egri Sándor kovácsmester


Winnetou is tiszteletét tette
Winnetou is tiszteletét tette


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: