2009-04-02 19:55:24• hírek • Ferenczi Noémi

Tisztújítás az EKÉ-nél

Csütörtökön megtartotta tisztújító közgyűlését a szatmárnémeti Erdélyi Kárpát Egyesület.

A tisztújító közgyűlés Márk-Nagy János igazgató beszámolójával kezdődött, aki részletesen bemutatta az egyesület tavalyi tevékenységét illetve pénzügyi helyzetét.

Az EKE 2008-ban számos természetjáró tevékenységet szervezett, melyek eredményeiről részletes tájékoztatást hallhattak a jelenlévők. Az elmúlt évre visszatekintve számos környezetvédelmi tevékenységet illetve rendezvény megszervezését tudhatja magáénak az egyesület, úgy mint a Tur de Tur kerékpárverseny, az autómentes nap alkalmából szervezett akciók, valamint a Túrterebesen megrendezett Helyi Termékek Vására.

 

A pályázatkészítés szintén fontos szerepet töltött be az egyesület tavalyi tevékenységében, hiszen az akciók anyagi fedezetének java részét ezekből finanszírozták. Főbb bevételi forrásaikat a tagdíjak és a szponzorok felajánlásai képezik.

Márk-Nagy az egyesület tevékeny tagjainak nevét is ismertette, továbbá elmondta, összesen kilenc munkakönyvvel alkalmazott személy dolgozik az egyesületnél, illetve tizenketten civil munkaszerződéssel.

A közgyűlés utolsó napirendi pontja a tisztújítás volt. A tagok szavazatai alapján újraválasztották Szabó László elnököt, illetve Barkász Gábor alelnököt. Szodoray-Parádi Farkas lemondott alelnöki tisztségéről, helyette Szodoray-Parádi Abigél lett az alelnök. Az egyesület titkára Szabó Katalin maradt.

Márk-Nagy János beszámolt a tavalyi év tevékenységeiről

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: