2009-11-18 12:06:45• hírek • Tóth Klarissz

Szexuális étvágy és táplálkozás

Nem új keletű jelenségről van szó: sokaknak ismerős az alaphelyzet, amikor bizonyos élethelyzetekben egyszerűen tovaillan a szexuális étvágyuk. Az életben számtalan olyan szituáció adódik, melyek igénybe veszik az ember szellemi-, lelki- és fizikai energiaforrásait, ebből kifolyólag még a szex iránt is érdektelenséget tanúsítanak.

Fiatal korban sokan meg van győződve arról, hogy a szexuális étvágy a lehető legidősebb korban hagyja el az embert, de az idő múlásával hamar rájönnek arra, hogy ez nem egészen így van. A mondásnak megfelelően azok vagyunk, amit megeszünk, ebből adódóan kiegyensúlyozott táplálkozással sokat javíthatunk szexuális életünkön is. A szervezet egyensúlyának megtartása a legfontosabb, ellenkező esetben komoly szexuális problémák merülhetnek fel. Az elfogyasztott ételek segíthetnek abban, hogy szexuális életünk területén is élénkebbek, kiegyensúlyozottabbak és erőteljesebbek legyünk. Nézzük mit kell fogyasztanunk annak érdekében, hogy a libidót formában tartsuk vagy még inkább fokozzuk.

  • Táplálkozásunkban iktassunk be minél több zöldséget és gyümölcsöt, valamint magvakat: főleg mogyorót és diót, mivel ezek elősegítik a szervezetben a tesztoszteron képződést, ami erőteljesebb potenciát és szexuális étvágyat eredményez.
  • Gyümölcsöket nemcsak az általános egészség szempontjából ajánlott fogyasztani, hanem a szexuális élet serkentése érdekében is. Különösen azoknak a gyümölcsöknek a fogyasztása ajánlott, melyek foszforban, B vitaminban, cinkben és magnéziumban gazdagok. Ilyen például a banán, aminek köztudottan libidót energetizáló hatása van. Napi két banánnál többet azonban semmiképpen nem ajánlott fogyasztani.
  • Hetente két alkalommal együnk tojást és májat. A tojás és máj B6-, B5 vitaminban gazdagok, ezek egyensúlyban tartják a hormonháztartást, csökkentik a stresszt és energiával töltik fel a szervezetet. Ha ezeket fogyasszuk, a szexjelenetek alkalmával is valóságos energiabombának érezhetjük magunkat.
  • Annak ellenére, hogy osztrigát meglehetősen ritkán (vagy egyáltalán nem) fogyasztunk, alkalomadtán ajánlott ezt is beiktatni a táplálkozásunkba. Kevesen tudják, hogy dopamint tartalmaz, ami közérzetünk általánosnál emelkedettebb szintjének eléréséhez is hozzájárul. Ráadásul olyan enzimeket is tartalmaz, melyek a tesztoszteron védelmében állnak és a szexuális élet üzemanyagának is tartják.
  • A csokoládé a nők kedvence, de a férfiak potenciájára is jó hatással van, ha a szerelmi légyott előtt keveset falatoznak belőle. Ez többek között annak is köszönhető, hogy feniletilamint tartalmaz, ami a dopaminhoz hasonló hatást vált ki a szervezetben.
  • A sor vég nélkül folytatható, természetesen nem feledkezhetünk meg a fűszerekről, az ásványi anyagokról és a vitaminokról sem, melyek közül a szexuális élet felturbózására legalkalmasabb a B5 és B6 vitamin, a cink, a magnézium és a kálium. Amennyiben kiegyensúlyozottan táplálkozunk, biztosak lehetünk abban, hogy szexuális életünk is turbófokozatra kapcsol.
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: