2011-05-04 08:41:30• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Román média-piac

Romániában a médiatulajdonosok kerültek előtérbe, ők játsszák a főszerepet, miközben a higgadt, tájékoztató híranyagok háttérbe szorultak - derül ki az ActiveWatch romániai médiafigyelő intézet tavalyi évre vonatkozó, a romániai sajtószabadságot vizsgáló jelentéséből.

A román média által kedden ismertetett dokumentum felhívta a figyelmet arra, hogy a román média függetlenségének korlátozására tett törekvések mellett a gazdasági válság is keményen sújtotta a médiát, hiszen 2009 óta hatezer médiamunkást bocsátottak el, több mint 60 helyi lap szűnt meg, a minőségi országos napilapok száma pedig a felére csökkent.  

A sajtószabadságra leselkedő veszélyek között említik a jelentés készítői egyebek között azt, hogy a médiatulajdonosok - főként a kereskedelmi televíziók esetében - egyre gyakrabban szólnak bele a műsorpolitikába, és az általuk képviselt gazdasági-politikai érdekeknek rendelik alá a médiát.

A jelentés nagy veszteségként könyveli el, hogy a Westdeutsche Allgemeine Zeitung német kiadóvállalat tavaly kivonult a romániai médiapiacról, amelyet a német vállalat a különböző gazdasági-politikai beavatkozások miatt torznak tartott.
A jelentés részletesen foglalkozik a politikusok részéről tapasztalható "cenzúrakísérletekkel". Említést tesznek Silviu Prigoana demokrata-liberális (kormánypárti) képviselő javaslatáról, aki azt indítványozta, hogy a napilapok és portálok működési jogát is a román országos audiovizuális tanács engedélyezze. A politikus szerint így lehetne hatástalanítani az írott és internes sajtóban terjedő "információs mérget". Ugyanez a politikus a román közszolgálati televízió egyik csatornáját a külügyminisztériumnak akarta alárendelni.


2009 óta 6000 médiamunkást bocsátottak el
2009 óta 6000 médiamunkást bocsátottak el



A médiafigyelő dokumentumában megemlíti azt is, hogy a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó legfelső védelmi tanács tavaly a Romániát fenyegető veszélyek közé sorolta "az állami intézmények tevékenységéről hamis információkat terjesztő, az intézmények lejáratását szolgáló médiahadjáratokat". Ezt a lépést a jelentés a szólásszabadság korlátozására tett törekvésként értelmezi.

Az ActiveWatch szerint az is veszélyezteti a romániai sajtószabadságot, hogy nem lehet könnyen elkülöníteni a fizetett hirdetéseket és az újságcikkeket, így nagyon sok a burkolt reklám. Emellett a parlament a közszolgálati televíziót sem tette pártsemlegessé, az intézmény igazgatótanácsát továbbra is politikai alkuk alapján nevezik ki - olvasható a jelentésben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: