2010-09-30 22:23:34• hírek • Kocsis Zoltán

Negyed órát tartott a Steaua szerencséje

Egy fantasztikus meccsen osztozott meg a pontokon a Steaua és a Napoli.

Rosszul indult az Európa-liga 2010-2011-es szezonja az egyetlen érintett magyar illetve román csapatnak, mivel a Debrecen odahaza szenvedett 5-0-ás vereséget a Metaliszt Harkiv ellen, míg a Steaua Liverpoolban kapott ki 4-1-re. A folytatás sem ígérkezett könnyűnek a Sampdoria illetve a Napoli ellen, ám a két együttes valamilyen szinten javított a megítélésén. Bukarestben ráadásul egy fantasztikus meccset vívott egymással a román rekordbajnok és Maradona egykori együttese.

A négy nappal a találkozó előtt kinevezett Marius Lacatus edzővel a kispadon álomszerűen kezdődött az összecsapás a hazai gárdának: a 63 másodpercben (!) Cribari ért bele olyan szerencsétlenül Apostol beadásába, hogy a labda a hálóban kötött ki, kilenc perccel később pedig Tanase negyvenöt méteres szabadrúgása sikerült hosszúra, a labda íve becsapta de Sanctis kapust és máris két góllal vezettek a bukarestiek. Sőt, újabb hat minutummal később Bonfim adott be remekül jobb oldalról, a hosszún érkező Kapetanosz pedig akrobatikus mozdulattal tessékelte a lasztit a kapuba. Negyed óra alatt egy helyzetből három gólt rógott a Steaua, ami természetesen megzavarta a Napolit: a játékosok alig találták meg egymást a legegyszerűbb passzokkal is. Ilyen körülmények közepette nem csoda, hogy előbb Stancu, majd Nicolita is közel került az újabb román gólhoz.

A hazaiak egén akkor kezdtek megjelenni az első viharfelhők, amikor a 31. percben Kapetanosz érthetetlen módon letaglózta Santacrocét és mehetett zuhanyozni. Ennek ellenére a hazaiak remekül tartották a pálya közepét, az olaszok egyáltalán nem tudtak a hazai kapu közelébe kerülni. Ennek ellenére némi szerencsével mégis szépíteni tudtak: Sosa távoli szabadrúgása a kapufán csattant, a kipattanót azonban Vitali a kapuba vágta.


Emlékezetes csatát vívott a Steaua és a Napoli fotó: uefa.de
Emlékezetes csatát vívott a Steaua és a Napoli fotó: uefa.de


A második félidőben Walter Mazzari előbb Lavezzit, majd Hamsikot is pályára küldte, ők pedig új színt és magasabb sebességi fokozatot vittek a világoskék-fehérek támadásaiba. Ám hiába a veszélyes szögletek, Cavani közeli fejese vagy Lavezzi bombája, az eredmény sokáig nem változott. Aztán a 73. percben Hamsik szánta rá magát egy lövésre, 25 méterről pedig kilőtte a bal oldali hosszú sarkot. Az gól újabb lendületet adott az olasz támadásoknak, miközben a Steaua kétségbeesve és önfeláldozóan védekezett, ritka kontrái már nem igazán voltak veszélyesek - kivéve, amikor Nicolita lecsúszó beadása után a labda a kapufáról Tanase elé pattant, aki közelről ismét a lécet találta el. Az utolsó tíz percben több tűzijáték is kialakult a hazai kapu előtt, Tatarusanu bravúrok sorát mutatta be. Ám végül talán ő maga is hozzájárult ahhoz, hogy csapata nem tudta megszerezni a három pontot: ha nem ápoltatja magát majdnem két percig a hosszabbításban, a lengyel játékvezető talán nem engedi a játékot a 97. percig. De mivel megtette, az utolsó pillanatban Cavani hat méterről kiegyenlített.

A K csoport másik találkozóján Utrechtben nem született gól, így a Liverpool maradt a csoport élén, míg a hollandok eddigi két találkozóján még egyáltalán nem rezdült meg a háló.

Bár nem szerzett pontot, mégis dicséret illeti a Debrecent is, amely egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet a Sampdoria otthonában és a helyzetek tekintetében sem maradt el az olaszok mögött. Az egész találkozót remekül „modellezte" az első húsz perc: bár Szakály és Kiss révén a magyarok tudtak némi veszélyt kialakítani, mégis az olaszok szereztek vezetést. A 17. percben ugyanis Laczkó szabálytalankodott Pazzinivel szemben a tizenhatoson belül, a büntetőt pedig a sértett értékesítette. Ezt követően a Debrecen valamivel többet birtokolta a labdát (mármint többet, mint a gól előtt) és Czvitkovics közel került az egyenlítéshez, de Curci bravúrral védeni tudott.


Koman és a Sampdoria egy góllal legyőzte a Debrecent fotó: dvsc.hu
Koman és a Sampdoria egy góllal legyőzte a Debrecent fotó: dvsc.hu


A szünet után továbbra sem illetődött meg a magyar bajnok, Yannick és Czvitkovics révén komolyan megdolgoztatta Curcit, igaz, az olaszoknál Cassano és Pazzini is szerezhetett volna gólt, ám végül Koman Vladimir (aki a 80. percig a pályán volt) csapata otthon tartotta a három pontot.

Az I csoport másik meccsén Dzsudzsák büntetőjével és Berg góljával a PSV Eindhoven 2-0-ra nyerni tudott a Metaliszt Harkiv otthonában, és a csoport élére állt.

Eredmények:
I csoport:
Sampdoria
- Debrecen 1-0
gól: Pazzini (18.)

Metaliszt Harkiv - PSV Eindhoven 0-2
gólok: Dzsudzsák (27., 11-es), Berg (30.)
A csoport állása: 1. PSV, Sampdoria 4pont, 3. Harkiv 3p., 4. Debrecen 0p.

K csoport:
Steaua - Napoli 3-3
gólok: Cribari (2.,öngól), Tanase (10.), Kapetanosz (16.), illetve Vitali (44.), Hamsik (73.), Cavani (97.)

Utrecht - Liverpool 0-0
A csoport állása: 1. Liverpool 4 pont, 2. Napoli, Utrecht 2 p., 4. Steaua 1p.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: