2013-04-09 18:34:49• hírek • Szatmár.ro

Muresan: a lányoknak az elejétől fogva koncentrálniuk kell!

Azért utazik Alexandriára a VSK, hogy szombaton ne kelljen játszania - akár így is összefoglalhatnánk Dan Fleseriu tanítványainak szándékát a szerda délután 18.00 órakor kezdődő meccsel kapcsolatban. Amennyiben ugyanis sikerül nyerniük, máris bejutottak a női kosárlabda-bajnokság elődöntőjébe. Ha nem, akkor szombat délután (18.00) hazai pályán vívhatják azt ki.

A VSK a szombati első meccsen 62-51 arányú győzelmet aratott, ám a győzelem nehéz szülés volt: csak az utolsó negyedben játszottak azon a szinten a lányok, amilyet a szurkolók elvártak. Erre célzott Florin Muresan szakosztályelnök is, amikor azt mondta az elutazás előtt: ezúttal az elejétől koncentrálni kell. „Reméljük, a lányok most már az elejétől motiváltak lesznek, és jobban koncentrálnak, mivel nem szeretnénk harmadik mérkőzést is játszani. Mindenképpen nyerni akarunk, hogy aztán több időnk legyen majd készülni a jövő szerdai aradi mérkőzésre".

Problémát okozhat Fleseriunak, hogy Utahya Drye izomsérülés miatt nem állhat a rendelkezésére. Rajta kívül Nagy Anita nem tartott még a csapattal a havasalföldi városba.

Amennyiben a VSK bejut az elődöntőbe, ott minden bizonnyal az Arad lesz a következő ellenfele. A Maros-parti város csapata az első meccsen 90-44-re kiütötte regionális riválisát, a Temesvárt, így nem lehet gond számára a hazai visszavágó. Fontos részlet, hogy az elődöntőben már az Aradé lesz a pályaelőny, azaz szükség esetén ők játszhatnak két meccset saját szurkolóik előtt.

Nemzeti Liga, rájátszás, 2. mérkőzések, zárójelben az első meccs eredménye:

Alexandriai CSBT-Szatmárnémeti VSK (51:62)
Bukaresti CSM Sportul Studentesc-Targovistei CSM (56:89)
Temesvári BCM Danzio-Aradi BC ICIM (44:90)
Gyulafehérvári CSU- Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC (76:49).

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: