2013-04-07 17:00:11• hírek • Szatmar.ro

Ha nehezen is, de győzelemmel kezdte a rájátszást a VSK

Győzelemmel kezdte a női kosárlabda-bajnokság rájátszását a Szatmárnémeti VSK csapata, miután hazai pályán 11 pontos, 62-51 arányú győzelmet aratott Alexandria ellen. A sikerért a vártnál is jobban megizzadtak a lányok, mivel a remeklő Shannika Freeman és Szlimák Hajnalka vezetésével csak az utolsó negyedben tudtak megnyugtató előny szerezni.

Dan Fleseriu a Freeman, Szlimák, Utahya Drye, Annemarie Parau, Dara Kovacsevics összeállításban küldte pályára csapatát, amely 6-0-val indított, majd 7-2-re is vezetett. A jó kezdést gyenge folytatás követte, a támadások befejezésébe rengeteg hiba csúszott - szerencsére mindkét oldalon. Ilyen körülmények között az első tíz perc 12-11-es hazai előnnyel ért véget.

A rövidke szünet után a vendégek gyorsan fordítottak, 19-14-re is elhúztak egy adott pillanatban, a nagyszünetben pedig 24-23-ra vezettek a déliek.

A harmadik negyedben három és fél alatt 29-24-re fordított a VSK, ám innen 29-35-re ellépett az Alexandria. Erre zsinórban hét ponttal válaszoltak a hazaiak és 38-38-al fordultak a csapatok az utolsó negyedre.

Ekkor végre igazán elkapta a fonalat VSK, 42-41-ről 50-41-re, majd 59-45-re lépett el a Sportklub, gyakorlatilag bebiztosítva a 62-51 arányú győzelmet.

A mérkőzés után Dan Fleseriu nem teljesen volt elégedett tanítványai teljesítményével és a klub biztosította feltételekkel sem.

„Hiányzik egy másodedző, aki foglalkozna a csapattal, mikor én nem vagyok itt - utalt a tréner arra, hogy az All Star-gála miatt két napot hiányzott a meccs előtt. Ugyanakkor ilyen szinten érthetetlen az, hogy a csapat ne tudjon azért edzeni, mert beázik a csarnok tetőzete. A sérülésveszély miatt még a dobógyakorlatokat sem tudtuk optimálisan végezni, a többiről pedig nem is beszélek. Mindez azonban nem elegendő mentség arra, ahogyan a szünetig játszottunk, de ezek is számítanak. Legalább 20 ponttal kellett volna nyernünk, mivel a képességek alapján ennyivel jobb a VSK", fogalmazott a mester.

A két győzelemig tartó párharc második meccsét szerdán Alexandriában rendezik, a harmadikat pedig (amennyiben szükség lesz rá), szombaton Szatmárnémetiben.

Nemzeti Liga, rájátszás, 1. mérkőzések:
Szatmárnémeti VSK-Alexandriai CSBT 62:51 (12:11, 11:13, 15:14, 24:13).
A szatmári pontszerzők: Freeman 17, Szlimák 15, Whittington 11, Părău 9, Drye 4, Ardeleanu 3, Orosz 2, Kovacsevics 1.
Játszott még: Ivan, Giurgiu.

További eredmények:
Târgoviştei CSM-Bukaresti CSM Sportul Studenţesc 89:56
Aradi BC ICIM-Temesvári BCM Danzio 90:44
Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC-Gyulafehérvári CSU 49:76.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: