2012-11-22 11:11:00• hírek • MTI

Mindenki a Black Friday-re vár

Romániában tavalyhoz képest kétszer nagyobb az érdeklődés az amerikai mintára meghonosított úgynevezett fekete péntek iránt, és 2,4 millióan készülnek kihasználni a kereskedők által biztosított jelentős árkedvezményeket - derül ki egy szerdán közzétett felmérésből.

A fekete péntek a hálaadás napját követő péntek elnevezése az Egyesült Államokban, amely ott a hagyományos karácsonyi bevásárlási szezon kezdete. A Daedalus Millward Brown cég által készített közvélemény-kutatás szerint az árkedvezményeket ígérő fekete péntekről 4,1 millió román hallott, akiknek 59 százaléka állította, hogy vásárolni fog a szóban forgó napon.

A felmérés szerint Romániában tavaly vetette be először ezt a marketingfogást az egyik elektronikai és háztartási használati cikkeket forgalmazó üzlet. Akkor még csak 2 millió román érdeklődött a fekete pénteken meghirdetett árkedvezmények iránt - derül ki a felmérésből.

A szóban forgó üzlet képviselői elmondták, hogy az idén 2 millió vásárlóra számítanak, ezért a kedvezmények nagy részét internetes honlapjukon hirdetik meg, hiszen üzletben lehetetlenség ekkora tömeget kiszolgálni. Egy másik, hasonló profilú cég illetékesei arra számítanak, hogy a hétvégén eladásaik elérik a 10 millió eurót, egy másik cég pedig az értékesítés 50 százalékos növekedésére számít. Az idén már több elektronikai cikket forgalmazó üzletlánc és mobiltelefon-szolgáltató is meghirdetette a fekete pénteket, de vannak olyan multinacionális szolgáltatók, amelyek "fekete hetet" hirdettek meg.

Romániában az árkedvezmények iránti érdeklődés általában magas, gyakran lehet látni olyan képsorokat a televíziós híradókban, amikor egy-egy új üzlet megnyitása alkalmából meghirdetett kedvezmények miatt a tömeg valósággal megrohamozza az üzletet.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: