2015-09-25 15:54:41• hírek • Szatmar.ro

Minden út Rómába vezet

A Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület (SZAFKE) tagjai szeptember 16-20. között részt vettek az Európa a Polgárokért Program városok hálózata projekt első műhelymunkáján, amelynek a csodás olasz főváros, Róma adott otthont.

A kétéves projektben a szatmárnémeti mellett további hét európai város fiataljai térképezik fel az őket érintő és fenyegető társadalmi problémákat. A párbeszédeket követően ezekre az általános és városspecifikus problémákra megoldásokat is keresnek esetleg merítenek egymástól, hiszen a projekt célja a megoldásokban és ezek kivitelezésében rejlik.

„A projekt által igyekszünk minél több szatmári fiatalt aktív társadalmi szerepvállalásra buzdítani, hiszen csakis az általuk valósan megítélt problémákat tudjuk megvitatni, majd a párbeszédek révén velük közösen, a meglátásaik, javaslataik segítségével tudunk reális megoldást találni"- fejtette ki Őri-Pákay Franciska, a SZAFKE alelnöke.

A római műmehelymunkán a projektben résztvevő városok a ki- és bevándorlás kérdéskörével foglalkoztak, ugyanis mind a politikai mind pedig a gazdasági vándorlások nagy befolyással vannak nem csak a fiatalok, de az egész európai társadalom életére. A workshopok és előadások kiváló lehetőséget biztosítottak, hogy közelebbről találkozzanak egymás problémáival, ugyanakkor előtérbe kerültek az eddig bevetett megoldások, amelyek segítségével igyekeznek befolyásolni a ki- és bevándorlási folyamatokat.

Európát egy hatalmas házhoz, államait a ház szobáihoz míg a határokat ajtókhoz lehet a legjobban hasonlítani. Az egyes szobák között nyitott és zárt ajtók egyaránt találhatók. A nyitott, úgynevezett EU-s ajtókon pedig a szabályozásoknak köszönhetően szabad a be- és kijárás. Nyilvánvaló, hogy ha egy szegényesebben felszerelt szobából kinyílik az ajtó az ott levők egy gazdagabban felszerelt szobára vágynak. Ez történik Romániában is, hiszen 2007 óta, az Európai Unióhoz való csatlakozást követően közel 4 millió ember hagyta el az országot - ideiglenesen és véglegesen - jobb megélhetést keresve. Ők tehát a gazdasági kivándorlók, befogadói szemszögből pedig gazdasági bevándorlóknak számítanak. Bevándorlást tekintve Románia jellemzően nem számít célországnak.

„Itthonról nézve érthető ugyan, de ugyanakkor inkább aggasztó a fiatalok kivándorlásának aránya, hiszen a 18-35 év közöttiek valamivel több mint egyharmada külföldön vállal munkát. Legtöbben a jobb gazdasági feltételek, valamint a stabilabb anyagi megélhetés miatt vállalnak külföldön munkát. Ezen fiatalok egy részének tervében van a hazaköltözés, minekután sikerült megteremtenie a anyagi biztonságot, illetve elég pénzt gyűjtött, hogy itthon vállalkozásba kezdve kamatoztassa majd a külföldön megszerzett tőkét. Ez a szerencsésebb példa, viszont vannak olyanok, akik a kivándorlás mellett döntenek és végleg letelepednek az általuk választott nyugati országban." - magyarázta a legaktuálisabb, fiatalokat érintő problémát Szénás Szabolcs, a projektben aktívan résztvevő szatmári fiatal.

A jelenleg Európát nagyban befolyásoló politikai menekülteknek számító közel-keleti migrációs hullám aktív érintettségéből is kimarad Románia (értsd: nem tranzit-, vagy célország). A munkamegbeszélés alapján e helyzet aggályai leginkább a humanitarizmus hiánya, valamint a személyes és társadalmi biztonságérzet megtartása köré sorakoztatható fel. Többek szerint aggasztó az az embertelen fogadtatás és bánásmód, amiben részesítik a hazátlan, földönfutóvá vált menekülteket, ugyanakkor az is aggasztó, hogy az Iszlám Állam terjeszkedésével az európai értékek mellett az állampolgárok személyes biztonsága is veszélybe kerülhet. Több állam számára az EU-n belüli munkaerővándorlások is problémát jelentek, így jogosan tevődik fel a kérdés, hogy hogyan birkózzanak meg a külső migrációval, ezen embereknek való munkahelybiztosítással, illetve megfelelő társadalmi integrációjával.

A workshopok és előadások során felsorakoztatott esetekből és ezek orvoslására alkalmazott jó és rossz megoldásokból is remekül kirajzolódik Európa heterogén összetétele. Ami egyes helyen erény, az másik helyen hiány és az erények megnyilvánulása valamilyen szinten a migrációs folyamatoknak is köszönhető.

A szakmai programok mellett a fiataloknak lehetőségük nyílott megcsodálni Róma szépségét, belekóstolni pezsgő, mediterrán életébe és megízlelni a helyi gasztronómia fogásait is. A projekt további három állomásán a kisebbségi kérdések, az aktivitás-inaktivitás, valamint a kultúrafogyasztás és a szociális terek használata témakörök kerülnek reflektorfénybe.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: