2009-11-04 10:46:00• hírek • Parajdi Andrea

Minden az Unicarmon múlik

Hamarosan a szatmárnémeti kisiskolások is kaphatnak tejet és kiflit az iskolában, ugyanis az Unicarm Kft.  elbukta az óvást, amelyet a közbeszerzési eljárás végeredménye ellen nyújtott be. Ha a cég nem indít bírósági pert, megkezdődhet a kisiskolások reggeliztetése.

Míg a megye legtöbb településén már iskolakezdés óta kapják az óvodások és az I-VIII. osztályosok a kormány által biztosított tejet és kiflit az iskolában, addig a szatmárnémeti kisdiákok uzsonnája még mindig nem érkezett meg.  Ahogyan az ismert, ebben az évben nem a Szatmár Megyei Tanács szervezte meg a közbeszerzési eljárást a tej és kifli kiszállítására, hanem ezt a feladatot a helyi önkormányzatokra bízta, hogy ők saját igényeik szerint szerződjenek.

Szatmárnémetiben a közbeszerzési eljárás szeptember 19-én zárult, ezt követően október 9-én hirdették ki melyik cég szállítja a kiflit és melyik a tejet. Az elbíráló bizottság döntésével nem értett egyet a szintén ajánlatot letett Unicarm Kft., ezért óvást nyújtott be az országos hatóságnál.

A napokban érkezett meg Bukarestből a döntés, mely szerint az óvás elutasításra került.  Az Unicarm Kft. ha nem fogadja el a döntést még tíz napig, azaz november 10-ig a bíróságon is pert indíthat. Ilyés Gyula polgármester szerint egy bírósági per akár két hónapig is elhúzódhat ezért bízik benne, hogy az Unicarm Kft. visszavonulót fúj, így ugyanis megköthetik a szerződést az eredetileg nyertesként hirdetett cégekkel és megkezdődhet Szatmárnémetiben is a kisiskolások reggeliztetése.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: