2009-11-13 11:27:00• hírek • Gozner Gertrud

Megoldást találtak a harangozók fizetésére

A Megyei Tanács vezetősége csütörtökön találkozott a megye egyházi felekezeteinek képviselőivel, hogy megoldást találjanak a kántorok és a harangozók fizetésére.

A találkozón jelen volt Csehi Árpád, a Megyei Tanács elnöke, Mircea Govor és Adrian Stef alelnökök, Schwarzkopf Erika, a Gazdasági Igazgatóság vezetője, valamint az ortodox, görög-katolikus, római katolikus, református, adventista és evangélikus-luteráns egyházak képviselői.

Az egyházak világi személyzetének fizetésének a kiadása nyolc hónapja késik. Megoldást a problémára Csehi Árpád javasolt, miszerint a Megyei Tanács következő ülésén erre  a célra különítsenek el 780 ezer lejt. Ez az összeg fedezni tudja az elmaradt juttatásokat, ezáltal mindegyik alkalmazott 2448 lejt vehet kézbe. Ez óriási pénzügyi terhet ró a megyére, hisz nem a Megyei Tanács feladata lenne előteremteni ezekre a fizetésekre a pénzt. A felelősség a Pénzügyminisztériumot és Kultuszminisztériumot terheli - nyilatkozta Csehi.

A megyei tanács elnöke elmondta, hogy az idén a központi költségvetésből nem érkezett pénz az egyházak világi személyzetének a béreire, és arra kérte az egyházak képviselőit, hogy ez ügyben panaszaikkal forduljanak a szatmári képviselőkhöz, valamint a parlamenti pártok vezetőihez, hogy a jövő évi költségvetésben benne foglaltassék ez az összeg.

Csehi Árpád szerint nem a megyei költségvetéséből kéne állni a kántorok és harangozók bérét, ez csupán egy átmeneti megoldás a probléma rendezésére. Csehi biztosította a jelenlevőket, hogy hamarosan beadvánnyal fordulnak a Kultuszminisztériumhoz, hogy kiegészüljenek a helyek, és mindegyik egyház elégséges számú harangozóval és kántorral rendelkezzen. Ehhez azonban figyelembe kell vennünk a megye etnikai összetételét is, hiszen szinte mindegyik településén legalább négy vallás képviselteti magát - tette hozzá a tanács elnöke.


780 ezer lejt különítenek el a harangozók kifizetésére.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: