2014-03-13 17:08:46• hírek • MTI

Sevillai derbi és olasz testvérharc az EL-ben

Olasz és spanyol együttes biztosan bekerül a labdarúgó Európa Liga legjobb nyolc együttese közé, mivel a Juventus a Fiorentinával, a Sevilla pedig a városi rivális Real Betisszel találkozik a 16 között.

A nyolc párharc közül ez a kettő, illetve a Porto-Napoli és a Tottenham-Benfica összecsapás emelkedik ki, míg magyar szempontból Gulácsi Péter eddig szárnyaló csapatának, a Salzburgnak az FC Basel elleni párharca tarthat számot megkülönböztetett érdeklődésre.

Az Olaszországban óriási előnnyel listavezető Juventus vasárnap a bajnokságban fogadta a Fiorentinát, s 1-0-ra legyőzte, ám a két csapat őszi mérkőzése megmutatta, hogy nem mehet biztosra Antonio Conte együttese, mely októberben 2-0-s vezetésről bukott el 4-2-re Firenzében. A torinói együttes ugyanakkor egyértelműen a továbbjutást tűzte ki célul, nem utolsósorban azért, mert a sorozat fináléját a Juventus Stadionban rendezik majd májusban.

A Sevilla és a Betis rivalizálása 1928-ig nyúlik vissza, s a mostani lesz a 108. összecsapása a két gárdának, amely először találkozik egymással a nemzetközi színtéren. A sokszor feszült hangulatú csaták az utóbbi időben kevesebb izgalmakat tartogattak, legalábbis azok, melyeken a - csütörtökihez hasonlóan - a Sevilla volt a pályaválasztó: novemberben 4-0-s, egy évvel korábban pedig 5-1-es vereséget szenvedett a Betis a Ramón Sánchez Pizjuán Stadionban.

Az ősszel még egyformán a Bajnokok Ligájában szerepelt két portugál sztárcsapat, a Porto és a Benfica is nagyon kemény ellenfelet kapott a nyolcaddöntőben.

A portóiak a BL legerősebb csoportjában 12 pontos Napolival kerültek össze, s ezzel a nyolcaddöntős kör egyik legkiélezettebb csatájára számíthatnak, a Benficának pedig az egyetlen állva maradt angol csapattal, a Tottenham Hotspurrel kell megküzdenie. A lisszaboni alakulat számára előnyös lehet, hogy a jövő heti visszavágót kell majd hazai pályán játszania, ellentétben a Portóval, melynek muszáj lenne csütörtökön előnyhöz jutnia a nápolyiakkal szemben.

A Salzburg - a bolgár Ludogorec mellett - az EL idei meglepetéscsapata, amely már a csoportkörben is parádézott, az első kieséses fordulóban pedig kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel búcsúztatta az Ajax Amsterdamot. Az eddigi eredményei alapján a Basel ellen sem számít esélytelennek.

Európa Liga nyolcaddöntők, első meccs:

Ludogorec -Valencia 20.00 DigiSport2.ro
FC Porto -Napoli 20.00 DigiSport2.hu, DigiSport1.ro
FC Basel -Salzburg 21.00 DigiSport1.hu, DigiSport3.ro
Juventus -Fiorentina  20.05 DigiSport1.hu, DigiSport1.ro
AZ Alkmaar - Anzsi Mahacskala  22.05 
Olympique Lyon - Viktoria Plzen  22.05 
Sevilla  - Real Betis  22.05 DigiSport2.hu, DigiSport3.ro
Tottenham Hotspur -Benfica  22.05 Story4.hu, DigiSport2.ro

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: