2016-11-07 09:24:37• hírek • MTI

Mata Ricsi elmesélte, mit szeretne csinálni az X-Faktor után

Bár minden tehetsége megvan Mata Ricsinek, az X-Faktor versenyzőjének, hogy sikeres énekes legyen, a tinédzsernek meggyőződése, hogy egy komoly szakmát is ki kell tanulnia. A színpad mellett az autószerelő műhelyben képzeli el jövőjét – tudta meg a Blikk. A karrierjét szülei segítségével 12 éves kora óta tudatosan építő Ricsi különös körülmények között került az X-Faktor színpadára: versenytársa, Petics Kristóf verekedésbe keveredett, ezért kizárták, helyére pedig a tehetséges tinit kérte fel Puskás Peti.

A szombati élő showban a tinédzser nemcsak a mentorokat, de az egész országot meggyőzte hangjával, amikor elénekelte Caramel Lélekdonor című dalát. Ricsi elmondta: gyerekkora óta igen nehéz körülmények közt él Igriciben, ám szülei mindent megtesznek annak érdekében, hogy fiuk vágya megvalósuljon.

- A legnagyobb álmom, hogy a színpadon állhassak és énekeljek, de vagyok már annyira érett, hogy tudjam, ha úgy adódik, akkor az énekesi karrier mellett is érdemes több lábon állni. Sokszor bizonytalan és bármikor derékba törhet egy karrier. Még ha sikeres is az ember, kell egy biztos szakma, amit elsajátít, hogy legyen mindig B terv. A muzsika mellett szeretném kitanulni az autószerelői szakmát, mert nagyon érdekelnek a kocsik, és a mechanika is.

A cikk folytatása a Blikk.hu-n olvasható.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: