2015-03-18 11:23:06• hírek • MTI

Maradnak-e angolok vagy olaszok?

A Manchester City 2-1-es hazai, míg a Dortmund ugyanilyen arányú idegenbeli vereséggel várja a Barcelona, illetve a Juventus elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő szerdai visszavágóját. Elképzelhető, hogy búcsúzik a sorozattól az utolsó angol és olasz csapat is...

Az angoloknak harminc éve nem látott bravúrra, a németeknek pedig történelmi sikerre lenne szükségük a továbblépéshez.

Az európai szövetség (UEFA) honlapján olvasható elemzés szerint a négyszeres győztes Barcelona sorozatban nyolcadik alkalommal juthat a legjobb nyolc közé: erre a két csapat formája, valamint a statisztikák alapján is jó esélye van. A Primera División éllovasa legutóbbi tíz bajnokijából kilencet megnyert, ezzel szemben a Manchester City idei Premier League-mérlege, négy győzelem, négy döntetlen és három vereség, így egyre távolodik a címvédéstől.

A Barcelona története során 35 olyan párharcot vívott az európai kupákban, amelynek első felvonását megnyerte idegenben, ezek közül csak kétszer fordult elő, hogy a visszavágót követően nem a gránátvörös-kékek szurkolói ünnepelhettek a továbbjutást: az UEFA Kupa 1980/81-es szezonjának első fordulójában a német 1. FC Köln, a Kupagyőztesek Európa Kupája 1984/85-ös idényének első fordulójában pedig a francia Metz hajtotta végre a bravúrt a Camp Nou Stadionban.

A Borussia Dortmundnak történelmi sikerre van szüksége ahhoz, hogy egymást követő harmadik szezonjában ott legyen a negyeddöntőben, ugyanis hazai pályán korábban még egyszer sem győzte le a Juventust. Igaz, a két csapat legemlékezetesebb összecsapásán, 1997. május 28-án Münchenben, a Bajnokok Ligája döntőjében 3-1-es német siker született.

A torinóiaknál 2006 óta várnak arra, hogy Európa legjobb nyolc csapata közé kerüljön az együttes, erre jó esélyük van a Zebráknak, ugyanis 15 német gárda ellen vívott párharcukból 13 esetben a továbbjutottak.

Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágók (előző eredmények):
Barcelona - Manchester City 21.45 (2-1) Digisport1.hu, DigiSport1.ro, Dolce1
Borussia Dortmund - Juventus 21.45  Digisport2.hu, DigiSport2.ro

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: