2009-05-06 10:21:55• hírek • Ferenczi Noémi

Kényszerszabadság a Transurbannál

A Transurban gazdasági helyzete szükségessé teszi, hogy a nyári hónapokban különböző időszakokban technikai munkanélküliségi szabadságra küldjék az alkalmazottak egy részét - tudtuk meg Simon József igazgatótól.

A Transurban közszállításért felelős vállalat pénzügyi gondjai már jó ideje húzódnak, a gazdasági válság pedig még súlyosbítja a helyzetet. Simon József igazgató a Szatmár.ro-nak elmondta, a nyári vakáció időszakára 30%-kal fogják csökkenteni a vállalat aktivitását. „Ahogyan az előző években is, a nyári hónapokban csökkentjük a járatok számát. Az idén az eddigieknél nagyobb spórolásra lesz szükség, a nyári hónapok bizonyos szakaszaiban technikai munkanélküliségi szabadságra küldjük az alkalmazottak egy részét. Az intézkedés főleg a műhelyben dolgozókat, a takarító személyzet és az adminisztratív személyzet egy részét érinti"- magyarázta Simon.

A Transurbannak jelenleg több mint 200 alkalmazottja van, ebből 50-100 ember fog kényszerszabadságra menni a nyár folyamán, ami azt jelenti, hogy a fizetésüknek a 75%-át fogják megkapni ebben az időszakban.

Az áprilisi hónap sem alakult jól a bevételek szempontjából, ugyanis a szabadnapok miatt sok nagy cégnél leállt egy hétre a termelés, így utasok sem voltak. „Folyamatban van a tárgyalás a szakszervezettel. Annyi biztos, nagy igényeket nem fogunk tudni kielégíteni a mostani helyzetben"- jelentette ki az igazgató.

Az új igazgatótanács kinevezése egyelőre várat magára. Körülbelül másfél hónapra van szükség ahhoz, hogy az összes procedurális eljárás lezajlódjon.

„A Golescu híd újraaszfaltozása nagy fejtörést okoz a vállalat vezetőségének, ugyanis meg kell oldani, hogy a buszok a javítások alatt is zavartalanul közlekedhessenek"- mondta el kérdésünkre Simon.

Néhány buszjáratot kiiktatnak a nyári időszakban

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: