2010-11-05 14:45:59• hírek • Szatmár.ro

Kálmánd: kampány, teljes gőzzel

Vasárnap az RMDSZ jelöltje tartja kampányrendezvényét Kálmándon.

Beindult a polgármesterválasztási kampány a Nagykároly melletti településen, vasárnap, a kultúrotthonban Schlakter Ferenc „mutatkozik be" a kálmándi választópolgároknak. A nagyszabású rendezvény 19 órakor kezdődik, és jelen lesznek az RMDSZ megyei szervezetének képviselői és a parlamenti döntéshozók - számolt be róla Török Tamás, a szervezet helyi vezetője. A mintegy félórás kampánybeszéd után a szórakozásé, kikapcsolódásé lesz a főszerep: a Harag György Társulat színművészei zenés-vidám műsort mutatnak be a megjelenteknek.

Török Tamás szerint az érdekvédelmi szervezet kampánya nem a magamutogatásra és az alaptalan ígéretekre épül.
- Az RMDSZ számára azok a megvalósítások jelentik a kampányt, amelyeket a községvezetés a szervezet megyei és országos támogatásával véghezvitt az elmúlt években, a Kaplonytól való különválás óta. Ezt fogjuk a Schlakter Ferenc jelölt és Csehi Árpád megyei tanácselnök által közösen aláírt levélben elmagyarázni a kálmándiaknak.

A kálmándi lakosok jövő hét végén, azaz november 14-én járulnak majd az urnákhoz, hogy új polgármestert válasszanak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: