2013-04-23 10:08:18• hírek • MTI

Hét év börtön Catalin Voicunak

Romániában a legfelső bíróság jogerősen hét év letöltendő börtönbüntetésre ítélte hétfőn egy korrupciós ügyben Catalin Voicu volt szociáldemokrata szenátort, aki Ion Iliescu második elnöki mandátuma idején (2000-2004) a román államfő nemzetbiztonsági tanácsadója volt.

A fellebbviteli tárgyaláson ötről hét évre súlyosbították Voicu büntetését, akit befolyással való üzérkedésben találtak vétkesnek. Voicut 2010-ben vádolta meg a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) azzal, hogy bírósági döntéseket és rendőrségi vizsgálatokat próbált meg befolyásolni két üzletember érdekében, akiktől ezért pénzt fogadott el.

Az ügyben Catalin Locic üzletember négy év letöltendő börtönbüntetését is jogerőre emelte a bíróság. Florin Costiniu, a román legfelső bíróság polgári részlegének volt elnöke három helyett négy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Costel Casuneanu üzletembert, aki a vádirat szerint több mint negyedmillió eurót fizetett Voicunak a bírák megvesztegetésére, négy év felfüggesztett börtönre ítélték.

Catalin Voicut a romániai "nagykorrupció" megtestesítőjeként emlegetik a román médiában, aki elhitette magáról, hogy bármit "el tud intézni", és hogy érinthetetlen, mert "túl sok mindent tud" egyes bírákról, politikusról, ügyészekről és főrendőrökről.

Voicu tisztképző iskolát és jogot végzett, 1989 után a legfőbb ügyészségre, majd az elnöki testőrszolgálathoz (SPP) került, ahol tábornoki rangig jutott. 2000-2004 között Ion Iliescu államfő nemzetbiztonsági tanácsadója volt. 2004-től képviselői, 2008-ban szenátori mandátumot szerzett a Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben, és kevés hiányzott ahhoz, hogy a belügyminisztérium élére kerüljön: a 2008-ban alakult nagykoalíciós kormányban a PSD őt javasolta a tisztségre, de Emil Boc miniszterelnök nem volt hajlandó rábízni a belügyi tárcát.

A román hírtelevíziók a román igazságszolgáltatás függetlenségének jeleként értelmezték hétfőn Voicu elítélését, akinek 24 órán belül börtönbe kell vonulnia.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: