2009-08-12 16:18:49• hírek • Szatmár.ro

Hátrányos helyzetű gyerekeknek

A gyerekek általában mind várják a nyári vakáció kezdetét. Vannak azonban, akik azt várják, hogy véget érjen a szünet és újra együtt játszhassanak, tanulhassanak társaikkal, nyaralásra ugyanis nincs lehetőségük.

A Szent Rita Egyesület munkatársai hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoznak, tanítják őket, játszanak, együtt esznek velük. A „nyári szünet" végén újra összegyűltek a gyerekek a Hildegárda (Szent János apostol és evangélista) plébánián, az ismert nevelők mellett pedig magyarországi vendégekkel is találkoztak, akik erre a hétre jöttek a szatmári gyerekekkel foglalkozni.

Egy kapcsolat révén nyolc végzős diákját hozta el Papp Imréné Elchlinger Eszter, a budapesti Kálvin Téri Református Egyház alkalmazottja, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium tanára. Az említett iskolában ökumenikus oktatás folyik, így az ideérkezett diákok között katolikus, református és evangélikus vallású is. A tanárnő elmondása szerint az ötlet, hogy a gyerekhez eljöjjenek, egy vallásórán született meg, amikor Szent Pál apostol Szeretet Himnuszáról tanultak. A diákok felvetették, hogy érdemes lenne a hallottakat gyakorlatba ültetni, valamit tenni a nyári szünetben embertársaikért, mivel pedig Elchlinger Eszter tizennégy éve Szatmárnémetiből telepedett át Magyarországra adva volt a lehetőség, hogy ide jöjjenek.

Ahogy Solomayer Sándor plébánostól, a Szent Rita Egyesület vezetőjétől megtudtuk, az egyesület napközije 2005 decembere óta működik a szatmári Szent János Apostol és Evangélista (közismertebb nevén: Hildegárda) plébánia épületében, a rászoruló, hátrányos helyzetű gyerekek foglalkoztatásáért. Míg kezdetben két általános iskolás csoporttal működött, 2007 szeptemberére a gyerekek száma három csoport megindítását is indokolta.

Az utóbbi években már 60-80 gyerek jár naponta a Szent Rita Egyesülethez. Isten közelében, keresztény szellemben történő nevelést kapnak, lelki és szellemi fejlődésükben segíti őket az a négy nevelő, akik egész nap velük vannak. Az egyesület tevékenységei azonban a plébánia falain túlmutatnak, a családok és gyerekek támogatása is megvalósul ruhaneművel, tanszerekkel, orvosi ellátással és gyógyszerekkel. A gyerekek mindig lelkesen vesznek részt a napi csoportos imákon, énekpróbákon, vasárnapi közös szentmisén és hittanórákon. Kirándulások, nyári táborok, zenés előadások, különböző ünnepekre való készülés alkalmával tehetségüket, ügyességüket megmutathatják, kibontakozhatnak.


Nagy öröm volt a gyerekek számára a találkozás a régi ismerősökkel
Nagy öröm volt a gyerekek számára a találkozás a régi ismerősökkel


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: