2011-03-26 22:41:25• hírek • Szatmar.ro

Pontrúgások után pont nélkül

Dzeko gólja három pontot ért
Dzeko gólja három pontot ért

Mindenképpen pontot kellett szereznie az eddigi három meccsen soványka két pontot szerző Romániának Boszniában, ha komolyan reménykedni akart abban, hogy ott lesz jövőre Lengyelországban és Ukrajnában a labdarúgó Európa-bajnokságon.

Ugyancsak három mérkőzés után a házigazdák sem álltak sokkal jobban, csak két ponttal és egy hellyel előzték meg soros ellenfelüket a D jelű selejtezőcsoportban. Egy hazai győzelemmel azonban méltán hihették azt, hogy fontos lépést tesznek a sorozat előtt legnagyobb riválisuknak kiáltott Románia megelőzésére. Ráadásul Razvan Lucescu számára nem a legjobban alakultak a dolgok szombaton, hisz miután eldőlt, hogy sérülés miatt nem számíthat csapatkapitányára, Chivura, ráadásként még Sapunaru is kidőlt. Előbbit Goian, utóbbit pedig Rapa helyettesítette a védelemben.

A Zenicában rendezett találkozó előtt az volt a kérdés, hogy a védekezésben erős románok vagy a remek támadósorral rendelkező bosnyákok tudják inkább hasznát venni erősségeiknek. Ennek megfelelően indult a játék: a vendégek a védekezéssel, a hazaiak pedig a támadással voltak elfoglalva. Ennek ellenére egy Misimovic-féle szabadrúgástól és egy Dzeko-csavarástól eltekintve a hazaiak nem tudtak igazán komoly helyzetet kialakítani. A másik kapu előtt Mutu távoli szabadrúgásán kívül semmi nem jelezte, hogy a románok szerezhetik meg a vezetést. Pedig így történt: 29. percben Rat megpattanó beadása után Marica remek mozdulattal bombázott a kapuba.

A bekapott gól után az amúgy is nagy iramot diktáló bosnyákok még inkább rákapcsoltak, a szünet előtti percekben Mismovic, a pihenő után pedig Dzeko járt közel az egyenlítéshez - előbb azonban Pantilimon védett, aztán pedig Goian blokkolt. Utóbbira Torje válaszolt egy egyéni akció után egy lövéssel, majd Medunjanin lehetősége jelezte: érik a hazai találat. Ami végül a 62. percig váratott magára, amikor is Misimovic szabadrúgása után Ibisevic szó szerint bevállalta a kapuba a labdát.

A folytatásban Románia semmit nem tett előnye visszaszerzése érdekében, így hát egy újabb Misimovic-lehetőség után egy újabb pontrúgás eldöntötte a három pont sorsát. A 82. percben egy szögletet követően Ropotanról saját kapuja felé pattant a labda, Pantilimon csak középre tudta azt ütni, ahol érkezett Dzeko és közelről a hálóba küldte a játékszert.

Mivel pénteken Mexes és Gourcuff góljaival Franciaország legyőzte Luxemburgot, szombaton pedig Salihi találatával Albánia Fehéroroszország ellen tartotta otthon a három pontot, a D csoportban is változások álltak be. A franciák 12 pontjukkal magabiztosan vezetnek, megelőzve a nyolc pontos fehéroroszokat és a hét pontos bosnyákokat. A negyedik helyen az albánok következnek öt egységgel, míg a románok kettő, a luxemburgiak pedig egy ponttal zárják a sort. Kedden pedig „kiesési rangadó" következik: Románia Luxemburgot fogadja.

Bosznia-Hercegovina - Románia 2-1
gólok:
Ibisevic (62.), Dzeko (82.) illetve Marica (29.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: