2011-03-26 10:59:36• hírek • Szatmar.ro

Mutunak kellene megszólaltatnia a támadósort

Amikor a 2012-es Európa-bajnokság selejtezőinek sorsolásán kialakult a D csoport, akkor az egyöntetű vélemény szerint Franciaország mögött Bosznia-Hercegovina és Románia tűnt a legesélyesebbnek, hogy egymás között megküzdjenek a második helyért. Ehhez képest három forduló után a bosnyákok a negyedikek, a románok pedig az ötödikek négy illetve hat ponttal lemaradva a jelenlegi ezüstérmes Fehéroroszország mögött, amely nyolc egységet gyűjtött mostanáig.

A két dél-kelet-európai csapat közül Románia van nagyobb bajban, lévén Razvan Lucescu fiai eddig még meccset sem tudtak nyerni: két soványka döntetlen mellett (1-1 odahaza Albánia ellen, 0-0 Minszkben) simán kikaptak Franciaországtól (0-2). Bosznia ugyanúgy kikapott a franciáktól, ráadásul odahaza, ugyanúgy ikszelt az albánok ellen, igaz idegenben, és legyőzte Luxemburgot. Jelen helyzetben tehát egyik gárdának se nagyon fér bele egy újabb ballépés - főleg nem egy vereség.

Románia minden jel szerint ez utóbbi félmondat alapján hangolódik a mérkőzésre - csak nem kikapni. Ebben segítségére van Lucescunak, hogy csapata erőssége egyértelműen a védelem, ahol mind Sapunaru, mind Tamas, mind Goian, mind pedig Rat alapemberek jó nevű klubjaikban (Porto, WBA, Palermo, Sahtart Donyeck). Ha ehhez hozzátesszük, hogy a hiányzók közül Radu a Laziót, Chivu pedig az Intert erősíti, meggyőződhetünk afelől, hogy a román hátsó alakzat tényleg minőségi futballistákból áll. Igen, nem tévedés, Chivu is a hiányzók táborát erősíti, a csapatkapitány jelen állás szerint nem tudja vállalni a játékot.

Lényesen más a helyzet viszont a támadó szekcióban, ahol a másfél évnyi száműzetés után visszatérő Mututól várja mindenki, hogy megszólaltassa ezt a berozsdásodott zongorához hasonlító csapatrészt. A Fiorentina támadójának azonban nem lesz könnyű dolga: csatártársát, Maricát hónapok óta száműzték a Stuttgart nagycsapatától, a mögöttük játszó Deac pedig augusztus óta mindössze 135 percet játszott a Schalkéban. Ha hozzávesszük, hogy a középpályán Alexa és Florescu csak szolgalmas zongoracipelők, akkor levonhatjuk a következtetést: Mutunak szinte gyedül kell megoldania a támadójátékot. Esetleg annak a Torjének a segítségével, aki ugyan remek formában van, jobb oldalon egy az egyben bárkit képes beforgatni és beadásai is jónak mondhatók, ám nemzetközi tapasztalatot még nem sokat gyűjthetett.


Mututól várja a megváltást Románia
Mututól várja a megváltást Románia


Ezzel szemben Bosznia csapata pontosan a román ellentéte: életveszélyes támadójáték és sebezhető védelem jellemzi. A szakemberek szerint Safet Susic hátsó alakzatában csak Spahic (Montpellier) képes komolyabb teljesítményre, míg Mravac kiscsapatban (a belgaWesterlóban) futballozik, Lulic pedig inkább a támadásokat szereti segíteni. Erre pedig nem igazán van szüksége a bosnyák válogatottnak, hisz az Ibisevic, Misimovic, Dzeko hármas tagjai éveken keresztül a Bundesliga védőinek rémálmai voltak. Utóbbi kettő ráadásul csapattársak is voltak a bajnoki címet szerző Wolfsburgnál, így remekül ismerik egymást. Kettejükről sok mindent elmond, hogy Misimovicért azóta 8,5 millió eurót fizetett a Galatasaray, majd 4,5 milliót a Dinamo Moszkva, míg Dzekóért 37 milliót sem sajnált a Manchester City. És akkor még nem beszéltünk a Lyonban alapembernek számító fiatal Pjanicról, vagy a Hoffenheimban Ibisevic mellett játszó Salihovicról, esetleg az Ajax-nevelés Medunjaninról...

A fentiekből kiderül tehát, hogy a bosnyák és a román válogatottból egy jó kis csapatot össze lehetne gyúrni, szombat este viszont eldől: a jó védelem, vagy a briliáns támadójáték kell-e a sikerhez...

Bosznia-Hercegovina - Románia 20:15 ProTv
Várható kezdőcsapatok:
Románia:
Pantilimon - Sapunaru, Tamas, Goian, Rat - Deac, Alexa, Florescu, Torje - Mutu, Marica
Bosznia: Hasagic - Mujzda, Spahic, Mravac, Lulic -Pjanic, Rahimic, Medunjanin, Ibisevic, Misimovic - Dzeko

Egy vallási, etnikai és politikai szempontból megosztott országban a válogatott egységesnek tűnik
Egy vallási, etnikai és politikai szempontból megosztott országban a válogatott egységesnek tűnik


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: