2012-10-25 09:50:20• hírek • Mti

Eurovíziós Dalfesztivál - Csütörtökön indul a magyar dalverseny

Csütörtökön indul a magyar verseny, amelyen majd eldől, hogy melyik dal képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon - jelentette be Gazsó L. Ferenc, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) tartalom-előállítási vezérigazgató-helyettese csütörtökön az M1 Ma reggel című műsorában.

A magyar dalszerzők háromperces műveit várják - mondta Gazsó L. Ferenc, aki reményét fejezte ki, hogy minél többen jelentkeznek a versenyre. A Dal című produkció "nagyobb méretű vállalkozás lesz", mint tavaly. Az előző évhez képest változás, hogy a magyar közönségnek minden dal magyarul szólal meg - közölte. Gazsó L. Ferenc nagyon fontosnak nevezte, hogy azok a nézők, akik "leszoktak" az M1, M2, vagy a Duna csatorna nézéséről, - mert, mint mondta, voltak olyan évek, hogy valamilyen okokból kiüresedtek ezek a csatornák - újra olyan attraktív és tartalmas műsorokat lássanak, amelyek alapján felfedezik, hogy nemcsak sportot, hanem mást is érdemes ezeken a csatornákon nézni.

Rákay Philip, az M1/M2 intendánsa közölte, december 20-ig várják a dalokat. Hozzátette, csak olyan dallal lehet nevezni, amely szeptember elseje előtt nem jelent meg. A legjobb 20, 30, 40 - vagy akár több - dalt mutatják majd be a nézőknek; az biztos, hogy nem három Dal-műsor lesz - mondta. Gazsó L. Ferenc megjegyezte, rengeteg jó énekes és együttes van Magyarországon, de "kevés a jó magyar dal". A közmédia az M1 csatornán ezen szeretne alapvetően változtatni - mondta.
Rákay Philip hozzáfűzte, ez szerzői verseny elsősorban.

A jövő év májusában a svédországi Malmőben rendezik az Eurovíziós Dalfesztivált.

A tavalyi győztes, a svéd Loreen.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: