2008-12-04 16:29:18• hírek • Parajdi Andrea

Esőben sztrájkoltak a tanárok

A város tanügyi dolgozói közül körülbelül harmincan vonultak ki csütörtökön a Közigazgatási Palota elé, hogy kifejezzék elégedetlenségüket, amiért nem kapnak ajándékjegyet a helyi önkormányzattól.

A tiltakozás a Közigazgatási Palota előtti téren csendesebb formában zajlott, ám miután a pedagógusok bevonultak a városi tanácsteremben, hogy személyesen beszéljenek Ilyés Gyula polgármesterrel, hangos vita alakult ki.

Ilyés Gyula polgármester, ahogyan már számtalan alkalommal hangoztatta, ismét elmondta, hogy nincs pénze a városnak az ajándékjegyek biztosítására, hiszen a 2835 tanügyi dolgozó ajándékjegyének költsége közel hat millió lejbe kerülne évente. Ilyés továbbá az érvényben lévő törvényeket is ismertette a tanárokkal, amelyek világosan előírják, hogy a pénzügyi alapok biztosítása nélkül a kormány nem róhat plusz terhet egy önkormányzatra. -Önök nem a mi alkalmazottaink, hanem a minisztériumé, miért nem mennek a Tanfelügyelőségre és kérik onnan az ajándékjegyek kifizetését. Még a saját dolgozóink között sem tudunk ilyen jegyeket kiosztani - magyarázta a polgármester.

A tanárok főként azzal próbáltak meg sikereket elérni, hogy a többi önkormányzattal példálóztak. Ha máshol képesek az ajándékjegyek kifizetésére, akkor Szatmárnémeti miért nem? -tették fel a kérdést számtalan alkalommal. Ilyés elmondta, a legtöbb település nem a saját jövedelméből tudta ezt kipréselni, hanem támogatást kapott a Megyei Tanácstól.

A sztrájkoló pedagógusokat Ioan Dragan, a FEN tanügyi szakszervezet Szatmár megyei elnöke is elkísérte, aki azt kérte a polgármestertől, hogyha a teljes összeget nem is, de egy részét fizessék ki az ajándékjegyeknek, s ha már az idei költségvetésből nem futja, akkor oldják meg a jövő évi büdzséből. A polgármester azt próbálta megértetni a felháborodott pedagógusokkal, hogy ha jövőre elkülönítik ezt az összeget, akkor adósságokat fog felhalmozni a város. -A költségvetésünk minden egyes összegének megvan a maga helye, amelyet természetesen a város, és ezáltal a lakosság javára hasznosítunk. Honnan vegyünk el pénzt erre a kiadásra? Vannak egy városban alapvető dolgok, amelyeket mindenképpen biztosítani kell, nem kapcsolhatjuk ki egy évre a közvilágítást azért, hogy a tanároknak legyen ajándékjegye. Még egyszer hangsúlyoznám, hogy nem vagyok az ellen, hogy a pedagógusok megkapják ezt a fajta juttatást, viszont a városi költségvetésből mindenki meg kell hogy értse, ezt nem tudjuk számukra biztosítani - magyarázta Ilyés.

A tanárok nem fújtak visszavonulót, hiszen bíztak abban, hogy a csütörtök délután 14 órától megtartott rendkívüli tanácsülésen, a város költségvetés-kiegészítése kapcsán, a városatyák egyeztetnek majd az ajándékjegyek biztosításának lehetséges módjáról. A tanácsülésen mindössze két határozati pont szerepelt a napirenden, s miután a költségvetés kiegészítésről, és az Észak Regionális Fejlesztési Ügynökséghez való csatlakozásról szóló előterjesztést is jóváhagyta a tanács, Ilyés szóvá tette az ajándékjegyek kérdését.

A tanácsosok meghallgatták a szakszervezet elnökének, és a polgármesternek is az álláspontját, ám mivel a témával kapcsolatban nem szerepelt semmilyen előterjesztés a napirenden, nem is hozhattak döntést a problémát illetően. Egyszóval a tanárok csütörtöki sztrájkja nem mondható túl sikeresnek, s még mindig kérdéses, hogy az ügyben mikor születik egy mindenki számára elfogadható döntés.

Esőben sztrájkoltak a város tanügyi dolgozói.

Ilyés a város költségvetését ismerteti.

A tanárok értetlenül fogadják, hogyan volt képes más önkormányzat az ajándékjegyek kifizetésére.

A csütörtöki rendkívüli tanácsülésen is felmerült a probléma.

Ioan Dragan ismertette a tanárok álláspontját a városi tanácsosokkal.

 

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: