2009-11-06 13:55:27• hírek • Szatmar.ro

Először fogad veretes ellenfelet a VSK

A bajnoki szünet után a Challenge Kupa döntőse, a Bucovina érkezik Szatmárra.

Három hetes bajnoki szünet után ismét pályára lép a hétvégén a Szatmárnémeti VSK férfi kézilabda csapata és az újonc gárda egy igen kemény ellenfelet, a Challange Kupa tavalyi döntősét, a Suceavai Bucovinét fogadja.

„Ez az első hazai meccsünk, mikor egy veretes ellenféllel találkozunk, a fiúk most megmutathatják mire is képesek igazán. Az ambíció nagy és bizonyítani is akarnak, szeretnének megfelelni a szurkolók elvárásainak" - nyilatkozta Kereskényi Gábor, a VSK igazgatótanácsának az elnöke.

A moldvai csapatnak, melyet a válogatottat is irányító Petru Ghervan edz, nem sikerült a legjobban a rajtja, hisz eddig három  győzelem mellett ugyanennyi vereséget tud felmutatni. Az is tény azonban, hogy mindhárom alkalommal erős ellenfelekkel szemben maradt alul: a Tg.Jiutól 26-22, a Steauától 33-26 és a címvédő Konstantatól 25-24 arányú vereséget szenvedett, míg legyőzte a Nagybányát (20-15), a Medgidiát (40-32) és a Brassót (34-20).

A találkozót szombat délután 18 órai kezdettel rendezik, közvetlenül a VSK női kosárcsapatának a Kolozsvár elleni bajnokija után. Mindenképp fontos megemlíteni, hogy a két találkozót egy jegy fejében meg lehet tekinteni, a belépő értéke 5 lej.

Nemzeti Liga, 7. forduló, szombat:
Szatmárnémeti VSK-Suceavai Bucovina
Medgidiai CSM-Bákói Ştiinta
Steaua-Tg. Jiu-i Pandurii Lignitul
Dinamo-Kolozsvári U Tranasilvania
Székelyudvarhelyi HC-Temesvári Poli
Konstancai HCM-Nagybányai HC Minaur
Brassói Rom Cri-Resicabányai UCM.

A bajnokság állása

1. Konstanca         6        5        0        1        183-139       10

2. Târgu Jiu  6        5        0        1        165-148       10

3. Steaua      6        4        1        1        192-153                 9

4. Resicabánya      6        4        1        1        185-146       9

5. Bákó        6        4        0        2        201-174       8

6. Székelyudvarhely         6        4        0        2        182-182       8

7. Kolozsvár          6        3        1        2        155-170       7

8. Suceava   6        3        0        3        166-151       6

9. Szatmárnémeti   6        3        0        3        184-177       6

10. Temesvár         6        2        0        4        150-179       4

11. Nagybánya       6        1        1        4        139-153       3

12. Medgidia         6        1        0        5        152-203       2

13. Brassó   6        0        1        5        149-186       1

14. Dinamo  6        0        1        5        177-218       1

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: