2009-10-08 11:42:14• hírek • Impulzus.ro

Elkoboznák a gyorshajtók autóját

Bár több intézmény is ellenzi a törvénytervezetet, a Szállításügyi tárca nem mondott le az ANCA (Nemzeti Bírságbegyűjtő Ügynökség) létrehozásáról, amely akár el is kobozhatja a gyorshajtók járművét.

A Kormány a közeljövőben érvénybe lépteti a Közúti Biztonság Nemzeti Stratégiáját, amely az jelenleg érvényben levő közuti szabályokhoz képest több változást is tartalmaz. Az egyik, amint már jeleztük: a járművek elkobzása, amennyiben a vezető 50 kilométerrel meghaladja a megengedett sebességet. Egy másik előírás szerint a szabálysértések fejezetéből kiiktatná a tanú szükségességét. A tervezet azt is el szeretné érni, hogy minden rendőri igazoltatásnál kötelező legyen az alkoholszint mérése is.

Ha elfogadják a törvényt, akkor automatikusan létrejön az ANCA ügynökség, melynek többek között felhatalmazása lesz belépni a vétkes bankszámlájára, és onnan lehívni a pénzbírság összegét. Ugyanakkor jogában áll bevonni a jogosítványokat is, valamint bírósági határozattal le is tartóztathatja azokat a személyeket, akik nem hajlandók kifizetni a bírságokat.

A Legfelsőbb Bírói Tanács kifogásolta azt, hogy a tanúskodás intézményét eltörölnék az új törvényből. Az Országos Közúti Rendészet pedig azt kifogásolta, hogy velük nem konzultáltak, és csak egyszerűen megkapták a dokumentumot tudomásulvételre. Emiatt - mondta el Lucian Dinita, a Közúti Rendészet vezetője - az intézmény nem fogja elfogadni a tervezetet.

A kérdés tehát nyitott marad, hogy mennyire jó vagy sem az stratégia, azonban tény az, hogy Románia közutjain rengeteg baleset történik, leginkább a sebességhatár túllépése miatt. Az egyetlen romániai autópályán, a Soareluion a rendőrök három óra alatt mintegy 150 bírságot osztottak ki gyorshajtások miatt, a rekordsebesség pedig 220 kilométeres óránkénti sebesség volt. Az országban van olyan megye is, ahol 15 nap alatt mintegy 3300 büntetést osztottak szét a rendőrök gyorshajtás miatt.


Jobban kell figyelniük ezentúl a gyorshajtóknak
Jobban kell figyelniük ezentúl a gyorshajtóknak


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: