2009-03-04 18:37:24• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Bűnvádi eljárás Năstase ellen

A román képviselőház szerdán 158 szavazattal 128 ellenében engedélyezte, hogy az ügyészség bűnvádi eljárást indíthasson Adrian Nastase volt miniszterelnök, szociáldemokrata politikus ellen.

A román parlament "alsóháza" az előző napon fogadta el a házszabály módosításáról szóló indítványt. Ennek értelmében a jelenlévő képviselők felének plusz egynek a voksa is elegendő ahhoz, hogy egy volt vagy jelenlegi, képviselői mandátummal is rendelkező miniszter ellen bűnvádi eljárás indulhasson. Eddig ugyanis minősített többségre volt szükség, emiatt a képviselőházban többször is sikerült megakadályozni, hogy Nastase ellen az ügyészség megindíthassa az eljárást.

A szavazás előtt elhangzott felszólalásában a szociáldemokrata politikus maga kérte képviselőtársait, hogy bátran szavazzanak mentelmi jogának megvonása mellett, mert így végre tisztázhatja magát az ellene felhozott vádakkal szemben. Ismételten politikailag manipulált ügyről, koholt vádakról beszélt, amelyek hátterében szerinte Traian Basescu államfő áll. Nastase ugyanezt fejtette ki a José Manuel Barrosóhoz, az Európai Bizottság elnökéhez a napokban intézett levelében is.

A szerdai szavazás titkos volt, ezért nem lehet biztosan tudni, hogy az egyes honatyák miként foglaltak állást. A kormánykoalíció részét alkotó - és a miniszterelnököt adó - Demokrata-Liberális Párt (PDL), valamint az ellenzékben lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) a szavazás előtt bejelentette: képviselőik igennel szavaznak. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetése, akárcsak a kormánykoalícióban ugyancsak helyet foglaló Szociáldemokrata Párt (PSD), amelyhez Nastase tartozik, nem követelt "pártfegyelmet" az ügyben, képviselőinek lelkiismeretére bízta a döntést.

A két korrupciós ügy  Tamara nagynéni", illetve  Zambaccian 2" néven vonult be a köztudatba. Az ügyészek azt állítják, hogy Nastase kormányfői mandátuma idején az építkezési szakhatóság vezetőjétől összesen 800 ezer euró értékű kenőpénzt kért cserébe azért, hogy megtartsa őt tisztségében. A másik ügyben azzal gyanúsították Nastasét, hogy ő vesztegette meg kormányfői mandátuma idején a pénzmosás-megelőzési hatóság akkori vezetőjét. Állítólag így akarta elérni, hogy a tisztségviselő tüntesse el a felesége nevére nyitott bűnügyi aktát. A nyomozók akkor arra figyeltek fel, hogy a politikus neje 400 ezer eurót helyezett el bankszámláján, miközben jövedelme alapján ekkora összegre nem tehetett szert.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: