2010-05-30 17:21:14• hírek • Szatmár.ro

Bemutatták Erdőd monográfiáját

Erdődön, a Nagyboldogasszony templomban mutatták be a Dr. Bura László  által írt monográfiát.

Erdőd nyolc évszázada címmel írt könyvet Dr. Bura László, Erdőd település múltjáról, történetéről. A könyv, amely Erdőd szűrőjén keresztül mutatja be az elmúlt nyolcszáz évet, a falu kialakulásától vezeti végig az olvasót a tizenharmadik-huszadik század történésein keresztül a jelenig, a település várossá nyilvánításáig. Az események leírásán túl, a monográfia pontos képet ad a helység földrajzi fekvését, nevét, az ispánság, majd uradalom és birtokosait illetően. Végigvezet a falukép alakulásán, kitűnő érzékenységgel fedezi fel az eseményekben, Erdőd építészetében, mezőgazdaságában, állattenyésztésében, iparában és kereskedelmében magát az erdődi embert, aki a sajátos helyzetéből adódóan ötvöz magyar és sváb hagyományokat, kultúrát.

A vasárnapi szentmise után, a hívekkel telt erdődi templomban tizenegy órától Dr. Bura László mutatta be a könyvet. Mint mondta, könyve Erdődről szól, az erdődieknek, akik mindennapjaikat a városban élik; az elszármazottaknak, akikben még mindig intenzíven él a szülőföld utáni szeretet; és minden érdeklődőnek, aki e nagy múltú település után érdeklődik, általa is meg akarja ismerni a környék történetét.


Bura László könyvét mutatták be
Bura László könyvét mutatták be


Megköszönte a Ft. Schupler Tibor által nyújtott segítséget a könyv elkészítésében, az Erdőddel kapcsolatos információk, adatok ilyen formában történő  kiadásában, hiszen, mint mondta: „A könyv az ember személyes kapcsolata a világgal - még az elektronika korában is. Azért van, hogy elővehessük, forgathassuk, gondolkodhassunk rajta és választ kereshessünk. Beleolvasva alkalmunk lehet elődeink, és jelenük fontos kérdéseiről elgondolkodni."

Ft. Schupler Tibor, méltatásában Tamási Áron szavait idézte: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." Mint kiemelte, Bura László nagyon sok szatmári embernek segített abban, hogy itt, ezen a vidéken otthon érezhesse magát. „Ez a könyv is abban segít bennünket, erdődieket, hogy akik itt születtünk, itt nevelkedtünk ez a bölcső számunkra valóban szülőföld és otthon legyen, otthon maradjon."

A bemutató  után a könyvet megvásárolhatták, az azt igénylőknek pedig Dr. Bura László a Német Fórum épületében dedikálta. A monográfia az erdődi Nagyboldogasszony templom plébániáján továbbra is kapható.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: