2010-03-11 09:55:18• hírek • Szatmár.ro

Erdődön járt Ft. Csűry István

Az erdődi református egyházközségben először szervezték meg az ökumenikus imahetet, amelynek keretén belül szerdán a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főpásztora is meglátogatta a gyülekezetet.

Az emmausi tanítványok példáján keresztül érezték a biztatást a hívek. Ahogyan az emmausi úton nem vették észre Jézust a tanítványok, úgy mi is hajlamosak vagyunk gondjaink, bajaink közepette nem észre venni az elő Jézus Krisztust - mondta el Csűry István.

A püspök miután igehirdetésben vigasztalta és bátorította a gyülekezetet, köszöntő beszédében említést tett arról a református kórházról, aminek az alapjait le szeretné tenni. Csűry elmondta: a tervek szerint Szatmárnémetiben és Nagyváradon építenének felekezeti kórházat, amihez többek között Magyarországról számítanak erkölcsi és anyagi támogatásra. Mint kiderült, Szatmárnémetiben egy visszakapott egyházi ingatlanban alakítanák ki a kórházat, amit bár a református egyház üzemeltetne, a betegek gyógyításakor természetesen nem tennének különbséget a vallások között. A cél mindenképp egy jó szakemberekkel dolgozó kórház létrehozása lenne, melyben az orvosok egyféle szolgálatnak érzik a betegek gyógyítását.

Ezt követően Rácz Ervin helyi lelkipásztor is köszöntötte az egybegyűlteket, akik az egész ökumenikus imahét során szép számban gyűltek össze a református templomban. Az ifjak szolgálata után az istentisztelet lezárásaként Pinczés-Pap Katalin és Balaskó Balázs művészek vezették a gyülekezetet imádságra a zene lágy dallamain keresztül.


Ft. Csűri István biztatta az erdődi közösséget
Ft. Csűri István biztatta az erdődi közösséget


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: