2015-12-10 16:15:08• hírek • Kocsis Zoltán

Az alkohol rossz! Kétezernél több személyhez jutott el az üzenet!

Egy hónappal meg kellett hosszabbítani a Szatmár Megyei Rendőrség tájékoztató jellegű kampányát, amelynek üzenete így több mint kétezer személyhez jutott el megyeszerte. „Az alkohol és következményei" elnevezésű akció a mértéktelen alkoholfogyasztás negatív hatásaira igyekezett felhívni a figyelmet.

A rendőrség tájékoztatása szerint elsősorban a rurális környezetben élő diákokat szerették volna elérni, mert faluhelyen továbbra is szűkösebbek az információs források és nagyobb az alkohollal szembeni tolerencia is.

Ennek érdekében kilenc olyan középiskolát kerestek fel Szatmárnémetiben, Nagykárolyban és Tasnádon, amelyekben elsősorban faluról származó fiatalok tanulnak. A szeptember 15-november 15 közötti periódusban 22 alkalommal találkoztak a rendőrség szakmberei a fiatalokkal, egy alkalommal pedig szüleikkel. Ezeken az eseményeken 1858 személyhez jutott el a kampány üzenete.

A két hónapig tartó akció során két autósiskolát is felkerestek a rendőrök. Ötvenhárom tanuló elméleti szinten ismerkedhetett meg az alkohol vezetésre gyakorolt hatásairól, a gyakorlati tájékoztatás eszközeként pedig kipróbálhatták a részegszemüveget.

Szintén a kampány részét képezte az „Amikor a szülők isznak, a gyerekek szenvednek" elnevezésű karaván is, amely hét községben mintegy négyszáz személyt szólított meg. A két hónap során minetgy hétezer, magyar és román nyelvű szórólapot, tájékoztató anyagot is kiosztottak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: