2017-04-15 08:42:08• hírek • MTI

A romániai és a magyarországi béreket hasonlította össze a ZF

fotó: Cuget Liber
fotó: Cuget Liber

Romániában 7 százalékkal jobban keresnek a román közhivatalnokok, mint Magyarországon annak ellenére, hogy Magyarországon magasabb az életszínvonal, mint Romániában - írta a Ziarul Financiar című román napilap.

A gazdasági-pénzügyi újság címlapján közölt egy cikket, amelyben a romániai és magyarországi béreket hasonlította össze a román és a magyar statisztikai hivatal, valamint az Eurostat adatai alapján.

Az újság szerint ellentmondásos, hogy Romániában a közhivatalnokok 7 százalékkal többet, átlagban nettó 3 320 lejt kerestek januárban, miközben a magyarországi társaik 3 113 lejt, mert Romániában az egy főre jutó GDP 7 600 euró, míg Magyarországon 11 200 euró, ami mutatja, hogy Magyarországon magasabb az életszínvonal. Magyarországon a havi nettó átlagbér is magasabb, mint Romániában - állapították meg.

A romániai közhivatalnokok átlagban 44 százalékkal keresnek többet a román havi nettó átlagbérhez képest, Magyarországon csak 18 százalékkal többet a nettó átlagbérhez viszonyítva. A lap által megszólaltatott elemzők szerint a román közszféra "anomáliája", hogy a dolgozók béreit nem kötik teljesítménymérésekhez, ugyanakkor vannak olyan szektorok, ahol túl kevés közalkalmazottnak kell elvégeznie sok munkát, máshol viszont túl sok a közalkalmazott.

Florin Godean, az Adecco Románia humánerőforrás cég vezetője szerint a versenyszféra bizonyos ágazataiban, így az IT-szektorban és a telekommunikációban is enyhén magasabbak a bérek Romániában, mint Magyarországon, ami a romániai akut munkaerőhiánnyal magyarázható - olvasható a Ziarul Financiarban.

Romániában több mint 1 millió személy dolgozik a közszférában és a kormány júliustól újabb jelentős béremeléseket tervez. Ezek alaposan megosztják a szakembereket, sokan úgy vélik, hogy nem fenntarthatóak, és veszélybe sodorják Románia makrógazdasági egyensúlyhelyzetét.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: