2009-11-10 10:25:36• hírek • MTI

907 betegből 352-t kezelnek

Romániában 352 embert kezelnek kifejezetten az új vírus által okozott influenza miatt, összesen azonban eddig 907 megbetegedést regisztráltak országos szinten - jelentették be hétfőn Bukarestben a román egészségügyi hatóságok.

Adrian Streinu Cercel - korábban lemondott, majd posztjára visszatért - egészségügyi államtitkár a sajtónak nyilatkozva elmondta: ettől a naptól kezdve csak szelektív módon fogják kezelni a betegeket, vagyis csak súlyos esetekben alkalmaznak célzott vírusellenes terápiát. A lakosoknak azt javasolta, hogy csak halaszthatatlan esetben utazzanak, az iskolai tanulók pedig lehetőleg ne menjenek a lakáson vagy az iskolán kívül eső helyekre.

Az Ukrajnával határos Suceava megyében az egészségügyi hatóságok ismételten felhívták az ottani lakosságot, hogy ne keljenek át a szomszédos országba, máskülönben nem lehet megakadályozni a H1N1 vírus terjedését. Radauti-ból két nőt, Suceava varosból pedig egy asszonyt kezelnek kórházban akut légzési zavarokkal. Az ukrán határhoz rendkívül közel fekvő  Jászvásáron (Iasi) ezen a napon újabb három személyről állapították meg, hogy vírushordozók. Bihar megyében bezártak egy gimnáziumot, miután egy tizenhat éves tanulólány megbetegedett. Maros megyében egy asszonynál és a lányánál azonosították az új vírust. A Fekete-tenger partján fekvő Konstancán is fertőzöttnek bizonyult egy középiskolai tanuló. Romániában egyelőre egyetlen haláleset sem történt.


Mindenki védekezik a H1N1 fertőzés ellen
Mindenki védekezik a H1N1 fertőzés ellen


A bukaresti Északi pályaudvaron a hétvégén ingyenesen maszkokat osztottak azoknak az utasoknak, akik Brassó, illetve Jászvásár felé váltottak jegyet. A maszkok mellé szappant, kis üvegcse fertőtlenítőszert, valamint egy járványügyi tájékoztatót is kaptak a fővárosból induló utasok. Az akciót az egyik gyógyszer- és gyógyászati eszközöket forgalmazó országos kereskedelmi lánc finanszírozta.

Ami a megelőzést illeti, Cercel bejelentette, hogy a kormány garanciát vállal az ország 40 százalékának a beoltására. Nem hivatalos számítások szerint az ország számára 30 millió euróra emelkedett az új vírus elleni küzdelem "számlája". Ennek az összegnek a legnagyobb részét - mintegy 12 millió eurót - a bukaresti Cantacuzino immunológiai intézetben gyártandó 10 millió oltóanyag költsége teszi ki. Ennek felét az év végéig, a fennmaradó ötmilliót pedig jövőre gyártják. A román egészségügyi minisztérium ugyanakkor sürgősséggel további 500 ezer oltóanyagot vásárol külföldről, nevezetesen a GlaxoSmithKline (GSK) cégtől, mégpedig 4,5 eurós - ÁFA nélküli - egységáron a hat hónapos és a hatéves kor közötti gyermekek számára. A beszerzendő félmillió védőmaszk ára körülbelül egymillió euró lesz, a minisztérium raktárában lévő vírusellenes gyógyszerek értéke pedig 5,6 millió euróra tehető.

Az oltási kampány azonban csak november utolsó napjaiban kezdődik, akkorra lesz készen a tesztelésen is átesett, bukaresti gyártású oltóanyag első, 1,3 millió darabot kitevő szállítmánya. Az oltásban részesülő lakosság 5 százaléka a közalkalmazotti szférában, elsősorban az egészségügyben, a nemzetbiztonsági hivatalokban, valamint a fontosabb  országos gazdasági intézményeknél dolgozik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: