2016-10-11 16:19:57• hírek • Kocsis Zoltán

December elején kapják meg a szatmári gyerekek a tejüket és kiflijüket

Nincs olyan év, hogy ne legyen valami gond a tej-kifli program körül. Szinte minden tanév elején csúszás van, de emlékezhetünk arra is, hogy gyomorrontást okozott a megromlott tej. Jelen pillanatban már lassan egy hónapja elkezdődött az új tanév, ám Szatmár megyében még várják a diákok, hogy hozzájussanak a tejhez és a kiflihez. Mintegy 40.000-en.

A késés oka? A bürokrácia!

Romániában ugyanis január elsejétől 9%-ra csökkent a tejtermékek áfája. A tej-kifli-program ugyanakkor továbbra is kimondja, hogy gyerekenként 1,17 lej/nap lehet a tej költsége. A Szatmár Megyei Tanács még júliusban állásfoglalást kért a mezőgazdasági minisztériumtól és a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökségtől, ám egyik intézmény sem válaszolt a törvény által megszabott 30 napon belül: augusztus 31-én illetve szeptember 13-án jöttek meg a válaszok. Ám ezek sem voltak egyértelműek, így az Országos Közbeszerzési Hivatal elutasította az első pályázati kiírást. A másodikat szeptember 14-én nyújtotta be a megyei tanács - így legjobb esetben is november végén, december elején kerülhetnek az iskolapadokra a tejek és a kiflik.

„A tej-kifli programra fordított milliók túlnyomó többsége ablakon kidobott pénz", utalt korábban az eldobott vagy a disznók elé kerülő tejre és kiflire Pataki Csaba. Szatmár tanácselnöke emlékeztetett az RMDSZ parlamenti csoportjának azon kezdeményezésére, amely azt szerette volna elérni, hogy a programra fizetett összeget adják oda az önkormányzatoknak. „Az önkormányzatok megtoldották volna ezt az összeget oly módon, hogy minden gyerek elé kerüljön naponta egy meleg ebéd. Ennek lett volna értelme, de sajnos nem sikerült meggyőzni a többi pártot", magyarázta Pataki.

Nem ez az első kezdeményezés a program megreformálásához. Még 2009-ben a Csehi Árpád vezette megyei tanács úgy döntött, minden önkormányzat maga pályáztassa meg a beszerzést - lehetőséget adva így a helyi kisvállalkozásoknak, egyszersmind biztosítva, hogy friss legyen az a kifli, ami a gyerek elé kerül. A módszer sikeres volt, előbb Hargita majd több más megye is átvette - amíg azt törvényileg be nem tiltották! Nyilván erős volt a nagy termelők lobbija...

Így hát jelenleg megyei szinten kell megpályáztatni a tej és kifli beszerzését. És várni...

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: