2011-03-13 16:17:09• hírek • Szatmar.ro

“A Szatmárt nem lehet megállítani”

A Szatmárnémeti VSK női kosárlabda-csapata azzal a nem titkolt szándékkal utazott a hétvégén Temesvárra, hogy bebiztosítsa első helyezését a rájátszás küzdelmeinek végén. Ehhez egy gőzelemre volt szüksége, ami nem is maradt el: Dan Fleseriu tanítványai 77-46 arányban legyőzték a házigazda bánságiakat.

Amennyiben mondjuk labdarúgásról lenne szó, akkor máris kijelenthetnénk, hogy a VSK megnyerte a bajnokságot, hisz a rájátszást, százszázalékos teljesítménnyel, már biztosan az első helyen zárja. Ezzel együtt messze még a bajnoki trófea, ezzel a részsikerrel a szatmáriak „csak" a pályaelőnyt biztosították be az elődöntőben és a döntőben is. Ráadásul a temesvári mérkőzés után Dan Fleseriu meglepő nyilatkozattal rukkolt elő: szerinte azzal együtt is az Arad a bajnoki cím legfőbb esélyese, hogy csapata idén mindkétszer legyőzte a Maros-partiakat.

„Számunkra is meglepetés, hogy 12 mérkőzésből tizenkettőt nyertünk meg, pedig egy igen fiatal csapatunk van. Rendelkezünk egy tapasztalt, kiváló irányítóval, és a fiatalok felnőttek mellé. A bajnoki cím megszerzésére nem mi vagyunk az esélyesek, feltételezem, hogy az aradiak a fináléra összeszedik magukat. De ezzel most nem foglalkozom, még van két bajnoki meccsünk, és a Román Kupa négyes döntője is, utána jöhet az elődöntő és a finálé ", próbálta levenni terhet játékosai válláról Fleseriu.

A mester a meccsről kapcsolatban is elmondta a véleményét a sajtótájékoztatón: a Temesvárt dicsérte, amely meglátása szerint az első félidőben remekül tartotta magát. „Bár fölényesen nyertünk, de ez nem egy edzés volt számunkra, a mérkőzés első felében kiegyenlített volt a küzdelem, és nagyon jól játszott csapatom. Az elkövetkezőkben minél keményebb meccsekre van szükségünk. A Temesvár számomra egy kellemes meglepetés, ismerem a játékosokat, és második élvonalbeli évében a jelenlegi helyezése nagyon jónak számít", udvariaskodott a szatmáriak mestere.


A VSK idegenben is könnyen legyőzte a lilákat fotó: szatmar.ro archívum
A VSK idegenben is könnyen legyőzte a lilákat fotó: szatmar.ro archívum


Akinek csapata az igazság szerint végig magabiztosan kezében tartotta az események alakulását. Jó példa erre, hogy a hazaiak egyetlen negyedben sem tudtak 13 pontnál többet dobni, míg a VSK csak az utolsó játékrészben adta húsz kosár alá. A vendégek legeredményesebb játékosa ezúttal is Abi Olajuwon volt, akiről Fleseriunak csak dicséről szavai voltak. „Abi jelenleg 50 százalékos állapotban sincs. Két hónapig nem volt csapata, mikor pedig Szatmárra jött megbetegedett, az Arad ellen is lázasan játszott. Szerintem 2-3 hét alatt a maximálisat nyújhatja".

Elismerően nyilatkozott a szatmári csapatról Dan Ionescu, a bánságiak mestere is, aki azért kiemelte: lányai túlságosan korán feladták és ez bosszantó számára: „Előre tudtuk, hogy a Szatmárt nem lehet megállítani, de úgy tűnt a lányok már az elején beletörődtek ebbe, és bátortalanul játszottak. Ezért kicsit szomorú vagyok", fejtette ki véleményét a hazai mester.

Temesvári BCM Bega-Szatmárnémeti VSK 46:77 (13:22, 13:20, 12:25, 8:10)
A szatmári pontszerzők (zárójelben a lepattanók száma és a pályán eltöltött idő): Abi Olajuwon 17 (7 lepattanó, 22:37 perc), Lori Bjork 13 (4, 17:46), Claudia Pop 10 (5, 23:52), Anita teilane 9 (11, 27:25), Latoya Drake 8 (4, 40.00), Orosz Andreea 7 (3, 20:54), Oana Băluţă 7 (5, 13:51), Ada Giurgiu 4 (0, 11:44), Amra Mehmedic 2 (4, 28:11)
Játszott még: Oana Dunca (2, 09:48).

További eredmények:
Craiovai SCM-Alexandriai BC Teleorman 61:66
Aradi BC ICIM-Bukaresti Olimpia 75:52
Sepsiszentgyörgyi LMK Sepsi BC-Bukaresti Rapid 94:66.

A következő forduló (március 19.):
Szatmárnémeti-Rapid
Alexandria-Temesvár
Olimpia-Craiova
Arad-Sepsiszentgyörgy.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: