Zöld hét az erődben és a Kraszna mentén


Kaplonyi iskolások idén is segédkeztek a Kraszna mentének takarításában. Tették ezt az oktatási intézmény Zöld hete keretében. Az elemisták pedig a kaplonyiak erdejébe látogattak el.
Egész pontosan 112 kaplonyi elemista látogatott el szerda délelőtt a Fényi erdőbe. Pontosabban az ott lévő erdő egyik, talán a számukra legkedvesebb részébe: Kaplony község mintegy 150 hektárnyi erdejébe.
A tanítónőik vezetésével igen hosszú, több kilométeres sétát tettek az őszi színeibe öltözött rengetegben.
Az iskola diákjai pedig ebben az évben is segítő kezet nyújtottak a helyhatóságnak: tanáraikkal egyetemben a Kraszna partját járták be, mind Kálmánd, mind pedig Domahida irányába, mindkét oldalon.
Kesztyűkkel, zsákokkal „felfegyverkezve” szedték össze az ott lévő hulladék egy részét. A Krasznához mind több horgász (reméljük, nem orvhalász) látogat el, és sajnos nagyon sokuk a szemetét ott hagyja... A fiatalok pedig ebben az évben is segédkeztek eltávolítani azt.