Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Zajlik az utolsó földes utak modernizálása Vetésen és Óváriban

Ilonczai Gyöngyi
Ilonczai Gyöngyi
Március. 25. 2024. Hétfő 10:26
Zajlik az utolsó földes utak modernizálása Vetésen és Óváriban

Tavaly szeptemberben írta alá Ilyés Gyula polgármester a fejlesztési minisztérium Anghel Saligny programja keretében az utolsó vetési és óvári földes utcák modernizálásáról szóló pályázat finanszírozási szerződését.

 

Ezt nem sokkal a közbeszerzési eljárást kiírása követte, melynek nyomán a kivitelező is rövid időn belül meglett, s még tavaly alá is írták vele a szerződés. Az utcák modernizálását az Ardelean Company Nord Vest Kft. végzi. A projekt teljes értéke közel 9,5 millió lej.

 

Ilyés Gyula polgármester hírportálunk kérdésére elmondta, hogy már tavaly neki is láttak az előkészületi munkálatoknak, megtörtént mindkét település az utak alapozása.

 

 

Már csak a jó idő beköszöntére vártak, hogy folytatni tudják idén a munkálatokat, s az alapozás után pedig felkerüljenek az aszfaltrétegek is.

 

Vetésen lényegében az új negyed 13 utcája kap aszfaltréteget rövid időn belül. Még tavasszal szeretnék itt befejezni a munkálatokat.

 

 

 


A vetési Lalelei utcára is aszfaltréteg kerül

 


A Vetésben található Mák utcát is modernizálják

 

Óváriban öt utca vár új aszfaltrétegre: Ady Endre, Dobi út, Kassai, Fehér Bertalan és a Tó utcák. Mivel Óváriban ez az öt utca vár aszfaltozásra, ezzel gyorsan fognak haladni. Amit a munkálatok befejeződnek, elmondható lesz, hogy a két település összes utcája aszfaltozottá válik.