Vonatos kirándulás a szabadság városába


A Szamos-parttól, a Körös-parton át a Béga-partig vonatoztak a szigetlankai ifjak. A tavalyi élménydús vonatoskirándulás után többek kérése az volt, hogy ismételjék meg ezt a programot: akkor csak Aradig, most Temesvárig vezetett az útjuk, kihasználva azt, hogy diákoknak a vasúti társaság ingyen adja a jegyet. A lényeg az, hogy közben letéve a telefont egymással is kommunikáltak a fiatalok, és ami mégfontosabb, az Istennel is.
Pénteken reggel a Szatmárnémeti Vasútállomásnál gyülekeztek tanítványi létszámban. Tizenketten indultak útnak először Nagyvárad felé. Nem a legkényelmesebb, nem a legillatosabb utazási forma, de a hangulat jó volt. A Nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Kollégiumban kaptak szállást, ahol áhítatok és bibliaórai beszélgetésekben Péter apostolokról tanulhattak. Közben plázázással is eltöltötték az időt. Koraeste pedig a megújuló Nagyvárad-olaszi református templomba nyertek betekintést, Dénes István Lukács helyi lelkipásztor, egyházkerületi főjegyző szólt hozzájuk, majd együtt imádkozhattak és énekelhettek az olaszi ifisekkel is, csatlakoztak az ő bibliaórájukhoz is.
A hajnali órákban, nem sok pihenő után, újból a vasútállomáson voltak, és indultak tovább a kéknyíllal Temesvár felé. Reggel Tökölyi Csaba Temesvár-újkissodai lelkész várta őket és vezette a szálláshoz, a Temesvári Esperesi Hivatal udvarán levő óvodához.
Amíg ott kialudták magukat, addig lelkipásztoruk Rácz Ervin, aki az egyházkerület missziói előadója, generális direktora a Temesvári Református Egyházmegye lelkészértekezletéhez szólt. Bódis Ferenc esperes köszöntötte. Az előadó először áhítatot tartott Királyok első könyve 19 fejezezének első 8 verse alapján. Illés a rekettyebokornál jött rá, hogy nem jobb, mit elődei, de erősítést is kapott angyali értintésben és szeretetben. Az áhítatot követően a generációk közötti különbségekről és azok kapcsolódási pontjairól tartott előadást. Óvott a pánikoltatástól, és attól, hogy elitélőek legyünk más generációk felé, mert egyik nemzedék sem ugyanazon normákon nőtt fel. Más a kiindulási pont. Nincs szupergeneráció, sem elveszett generáció: minden generáció Isten kegyelmére szorul, az pedig árad.
Délután a lelkipásztor visszament az ifjakhoz, akikkel Bódis Abigél hely ifjú vezetésével városnéző körútra indultak. Elindultak a központ felé, ahol a Bartók Béla Elméleti Líceum mellett is elsétálva a Temesvár-belvárosi református templomot látogatták meg. Itt Szabó Gabriella lelkésznő mutatta be a gyülekezet és a város történetét röviden, szólva a ’89-es eseményekről, Tőkés Lászlóról és Szabolcska Mihály költőről is, valamint arról, hogy Temesvár népe szabadság és békeszerető, tisztelve a más nemzetiségeket: románok, szerbek, németek és magyarok élnek békében egymással. Ezt követően elsétáltak a központig, Béga-part, a Mária Terézia bástya és a Rózsapark megtekintése után kellőképpen elfáradva értek vissza a szálláshelyre.
Nincs vasárnap istentisztelet nélkül! Akkor sem, ha nem vagyunk a saját városunkban. Ezt tanulhatták meg azzal, hogy vasárnap délelőtt a Temesvár-Újkissodai Református Egyházközség templomában vettek részt istentiszteleten. A 2016-ban felépült és felszentelt templomban az Ige a 100. zsoltár alapján szólt. Az öröm forrása a szolgálat, az Isten jelenléte, a helyes istenismeret és a Tőle kapott lehetőségek – mondta igehirdetésében Rácz Ervin lelkipásztor. Tökölyi Csaba helyi lelkipásztor és a helyi gyermekek éppen vakációs bibliahét zárót tartottak, és bemutatták a gyülekezetnek a héten tanultakat.
Szeretetvendégség után ismért a kéknyíl várt az ifjakra és több mint hat órás út hazafelé, ahol ismét beszélgethettek egymással, épülhetett az ifiközösség az Ifjúság Szolgálatának Évében. Ekképpen zárult a nyárivakáció néhány szigetlankai ifjú számára, lelkileg feltöltődve kezdhetik az iskolai tanévet.