Vitray Tamás nem a nyugdíjasok visszafogott életét éli

Szinte hihetetlen: kilencven esztendős a riporter! Vitray Tamás, aki túlzás nélkül állítható – családtag volt generációk számára. A hangja, a tudása, a felkészültsége megannyi sport-és kulturális műsorban szórakoztatta vagy épp gondolkodtatta el a nézőket. A Kossuth-díjas, kiváló művész, a Magyar Televízió örökös tagja szerencsére jól van. Sőt, a mai napig dolgozik.

Volt egy rövid időszak, amikor díszletmunkásként alkalmazták a Magyar Néphadsereg Színházában. Ám az álmok útján csak úgy léphet tovább az ember, ha tanul, és Vitray Tamás is ezt tette, az Idegen Nyelvek Főiskolájára vették fel angol-sajtó szakra, hogy onnan már csak egy lépés legyen a mennyország. Ami pedig a Magyar Televízió volt.

– Szerencsém volt, mert tulajdonképpen az angol tudásom miatt kértek fel először egy interjú elkészítésére – mesélte a Vasárnapi Blikknek. Ez 1958 augusztusában történt, sámlin állva beszélgethettem egy világhírű, kétméteres amerikai atlétával, Rafer Johnsonnal. Ha most azt kérdezi tőlem valaki, teljes volt-e a pályafutásom, és van-e bennem bármiféle hiányérzet, akkor azt mondom: így volt jó minden.

A november 5-én 90. születésnapját ünneplő Vitray Tamás nem a nyugdíjasok visszafogott, kényelmes életét éli. A televíziózástól nem búcsúzott, ami az MTV-t illeti, ott sem búcsúztatták.

– Még ma is aktív vagyok, – árulta el. – Dokumentum filmesekkel dolgozom és ezt a munkát nagyon élvezem. Ami engem illet, az én úgymond hivatalos búcsúm 2004-es athéni olimpián megtörtént. Az utolsó ottani kajak-kenu női páros döntőt a Kovács Kati-Janics Natasa páros nyerte. Amikor célba érkeztek, az élő adásban, miután a két hölgyet megünnepeltem, ezt mondtam: kedves nézőink, én is elköszönök Önöktől... Valamennyiüknek minden jót kívánok.” Ez volt az utolsó közvetítésem az MTV-ben. A folytatásban mégiscsak mikrofon mögé ültem az Eurosport és a Digi csatornáján.

Kilencven év, megszámlálhatatlan felejthetetlen pillanat. Benne több, mint 4000 műsor, amelyben Vitray Tamás hangja, vagy épp az egyénisége szórakoztat, tájékoztat. Kérdezné az ember tőle, van-e kedvenc pillanat, olyan közvetítés vagy műsor, amely a leginkább hatott rá. Lehetetlen erre válaszolni. Könyvek tucatjai szólnak és szólhatnának Vitray Tamás visszaemlékezéseiről.

– Nem lehet kiemelni egyetlen emléket sem a többi közül – magyarázta Vitray. – Csak ülök és mesélek, ahogy egykoron abban a tévéműsorban. És mesélek mondjuk az 1962-es chilei világbajnokságról, amelyet még itthonról közvetítettem. A csehszlovákok ellen 1-0-ra elveszített sorsdöntő meccset például, amikor nem adták meg Tichy szabályos gólját, 1-0-ra kaptunk ki és kiestünk. De ott volt a másik véglet: négy évvel később Angliában már végig ott voltam a helyszínen a világbajnokságon. Különleges emlék a magyar–brazil, s nemcsak azért, mert világraszóló 3-1-es győzelmet arattunk. A Magyar Televízió ’66 karácsonyán újra levetítette a mérkőzést, amelynek felvételét az NDK-ból kapta meg. Mi nem tudtuk még felvenni akkor. S nekem utólag kellett közvetítenem a néma képet, - amihez még az atmoszféra zaja sem segített, teljesen „süket” volt. Keserves emlék….

– Nem lehet kiemelni egyetlen emléket sem a többi közül – magyarázta Vitray. – Csak ülök és mesélek, ahogy egykoron abban a tévéműsorban. És mesélek mondjuk az 1962-es chilei világbajnokságról, amelyet még itthonról közvetítettem. A csehszlovákok ellen 1-0-ra elveszített sorsdöntő meccset például, amikor nem adták meg Tichy szabályos gólját, 1-0-ra kaptunk ki és kiestünk. De ott volt a másik véglet: négy évvel később Angliában már végig ott voltam a helyszínen a világbajnokságon. Különleges emlék a magyar–brazil, s nemcsak azért, mert világraszóló 3-1-es győzelmet arattunk. A Magyar Televízió ’66 karácsonyán újra levetítette a mérkőzést, amelynek felvételét az NDK-ból kapta meg. Mi nem tudtuk még felvenni akkor. S nekem utólag kellett közvetítenem a néma képet, - amihez még az atmoszféra zaja sem segített, teljesen „süket” volt. Keserves emlék….

Rengeteg élménnyel gazdagodott, így amikor arról kérdeztük, őriz-e pályafutásáról különleges emléket, bizony nem is volt egyszerű válaszolnia.

- Néhány írást, levelet őrzök, az egyik különösen becses számomra – árulta el. - Egerszegi Krisztinától kaptam, miután a perthi úszó-világbajnokságról lemaradtam, mert kificamítottam a bokám az utazás reggelén. Hazaérkezése után levélben jobbulást kívánt, és azt írta: hiányoztam, mellé pedig egy nemzeti színű szalagdarabkát csatolt.

Szép kort megélt, ilyenkor, születésnap idején még aktuálisabb a kérdést feltenni az ünnepeltnek: hogy van?

- Köszönöm, jól vagyok. Évek óta egyedül élek, de soha nem vagyok magányos, mert a két fiam és az öt unokám rendszeresen itt van velem vagy körülöttem – válaszolta.

További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.