Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Véget ért a 2024-es raliszezon. Jövőre a 20. kiírás következik - Képgaléria

Bajnai Botond
Szatmár.ro
November. 17. 2024. Vasárnap 12:15
Véget ért a 2024-es raliszezon. Jövőre a 20. kiírás következik - Képgaléria

November 16-án, szombaton véget érte 19. Rally Spint-bajnokság 2024-es idénye. A hat futamos kiírás során, mintegy 150 versenyző állt rajthoz. A szombati zárófutam után ünnepélyes keretek között megtartották az idei évadzáró és díjátadó gálát is. 
 

A 2024-es bajnokság utolsó futamát a hagyományokhoz híven a ACR Gorunului utcai gyakorlópályáján szervezték meg, a csípős hideg ellenére is magas volt a részvétel.


A délutáni gálának ezúttal is a pálya közvetlen szomszédságában álló Esedra rendezvényterem adott otthont, megterített asztallal várva mindazokat a versenyzőket, támogatókat és meghívottakat, akik részt kívántak venni az év utolsó ralis eseményén.


A gálán résztvevőket Seletye Dávid versenyigazgató, az ACR szatmári irodájának vezetője köszöntötte. Elmondta, az idei bajnokság a Román Autó Klub (ACR), valamint a szatmári, a nagybányai és a besztercei polgármesteri hivatal közös szervezésében valósult meg, számos támogató közreműködésével.

„Örülünk, hogy sikerült több megyébe is elvigyük a versenyt, így a szatmári résztvevőkön túl számos más megye pilótái is részt tudtak venni a futamokon. Nem sikerült még összeszámolni, hogy pontosan hány személy állt rajthoz az idei 6 verseny valamelyikén, de valahol 150 körüli számról beszélhetünk” – kezdte beszédét a versenyigazgató, aki rámutatott, arra is hogy a versenyek megszervezése sok munkát igényel, ráadásul létezik egy olyan romániai szövetség is, amelyiknek célja bojkottálni ezt a kezdeményezést, mondván, illegális versenyek ezek, ezért le kell állítani őket. A versenyigazgató hangsúlyozta: szó sincs illegális versenyekről, ugyanis a Rally Spint-bajnokság rendelkezik minden szükséges engedéllyel ahhoz, hogy gond nélkül lebonyolítható legyen. Azt azonban fontos tudni, hogy a bajnokság nem hivatalos verseny, nem szerepel az országos versenynaptárban. „A mi versenyeink megyeközi versenyek, amatőrök számára. De a kezdeményezés legális és minden szükséges engedéllyel rendelkezünk, ami egy ilyen versenysorozat lebonyolításához szükséges.” – hangsúlyozta Seletye Dávid.

 


Köszönetét fejezte ki továbbá a versenyzők felé, akik lelkes részvétele nélkül nem lenne lehetőség ennyi éve már életben tartani ezt a kezdeményezést, amely 2025-ben már 20. kiírásához érkezik, ami vitathatatlan elismerést érdemel. De köszönetét fejezte ki a támogatóknak is, hiszen egy ilyen bajnokság megszervezése nem olcsó. Hatalmas segítség az amit ők nyújtanak, legyen az anyagi jellegű, vagy bármilyen más fajta szponzorizáció.


Végül pedig kiemelte a sajtó képviselőinek munkáját is, mondván: „hiába szervezünk mi itt jó dolgokat, ha nincs ki eljuttassa azt a közvélemény felé, viszont a sajtó folyamatos tájékoztatásának köszönhetően az általunk közölni kívánt információk mindig célba érnek és eljutnak azokhoz, akiket mi megcélzunk” – tette hozzá.


A versenyigazgató köszöntőjét követően megkezdődött az érmek, diplomák és kupák átadása, melyekből idén sem volt hiány. 


Köszönő oklevelet kapott a sajtó képviselői között szerkesztőségünk is, hiszen a Szatmár.ro a kezdetek óta lelkes támogatója és partnere a Rally Spint-bajnokságnak.


Díjazták továbbá a támogatók munkáját is, illetve mindazokét, akik valamilyen módon hozzájárultak az idei idény lebonyolításához, majd a versenyzők méltatásával és díjazásával zárult az esemény.

 


A 2024-es bajnokság végeredményét a CSAK Riders honlapján, IDE kattintva bárki megtekintheti, viszont a dobogósok nevét az alábbiakban mi is közöljük:
 

Junior korosztály

  1. Bíró Áron (MM), 
  2. Gazsi Bence (BH),
  3. Rus David (MM).

Női kategória 

  1. Puti Bondics Bianca (SM)
  2. Iocsak Natália (SM),  

DH 1 géposztály

  1. Suciu Catalin (BN),
  2. Pristavu Mihai (MM),
  3. Puti Bondics Bianca (SM)

DH 2 géposztály

  1. Vezentan Patrick (SM)
  2. Balaceanu Adrian (SM)
  3. Szabo Attila (SM)

AH 1 géposztály

  1. Vajda Andrei (SM)
  2. Rus Nelu-Daniel (BN)
  3. Borzescu Adrian (CJ).

AH 1S géposztály

  1. Bologa Sergiu (SM)
  2. Fodor Robert (MM)
  3. Marica Laurentiu (MM)

AH 2 géposztály

  1. Gindele Imre (SM),
  2. Kui Márk (SM)
  3. Domuta Paul Vlad (SM)

 

AH 2S géposztály

  1. Mihis Danut Alin (MM)

AH 3 géposztály

  1. Vajda Zsolt (SM)
  2. Heredea Cristian (BH)
  3. Ștecka Florin (SM),

AH 3S géposztály

  1. Suciu Adrian (MM)
  2. Szeles Attila (SM)
  3. Beuca Stefan (MM)

AH 4 géposztály

  1. Meghisan Claudiu (SM)
  2. Muresan Sorin (BN)
  3. Fieraru Laurentiu (MM)

AH5 géposztály

  1. Dumuta Daniel (SM)

Nyílt verseny

  1. Vajda Andrei (SM)
  2. Gindele Imre (SM)
  3. Vajda Zsolt (SM)

Csapat verseny

  1. GoKart Team (SM)
  2. CSAK Riders (SM)
  3. Old Motorsport (BN)